Chapter Ten

Sziasztok, tudom, bejelentettem, hogy abbahagyom egy időre ezt a blogot, de nem bírtam megállni, hogy ne írjak részt.. Mivel már több, mint 2 hete nem volt ezért most egy hosszabb résszel kárpótolnálak benneteket:) <3 Jó olvasást! :)

Chapter Ten

Ismét reggel. Valahogy éreztem, hogy ez a nap különleges lesz. Nem is tudom, hogy miért.. Olyan gyorsan rohantam le a lépcsőről, hogy a felétől már csak gurultam. Jajgatva felkeltem a földről, majd a derekamat simogatva ültem le. Apa épp rántottát készített. Ez is meglepő egy szituáció volt számomra. Apa reggelit készít? Méghozzá rántottát? Érdekes. Sose láttam még így mosolyogni anya halála óta. A szája a füléig ért annyira vigyorgott, és még hozzá dudorászott is. Tényleg nagyon furcsa volt. Mi vidíthatta fel őt ennyire reggel? Már nagyon fúrta az oldalamat a gondolat.

-Miről maradtam le? - kérdeztem unottan az asztalra könyökölve.

-Jaj, Luácskám, jó reggelt! - mondta vidáman.

Komolyan mondom, mint egy beszívott drogos. Kidülledt szemekkel néztem apámra aki csak folytatta az iméntieket.

-Neked is jó reggelt! - álltam fel hirtelen. - Minden rendben van, apa? - kérdeztem már mellette állva, és próbáltam legkomolyabb tekintetemet felé lövellni. Hirtelen rám nézett, de már nem vigyorgott.

-Persze, minden a legnagyobb rendben van! - húzta mosolyra (megint) a száját.

-Oké, csak sose láttalak még ennyire boldognak, azóta... - dőltem neki a pultnak.

-Tudod... - zárta el a gázt. - Megígértem anyádnak, hogyha ő már nem lesz többé, akkor legyek mással akivel ugyanolyan boldog tudok lenni, mint vele régen. Természetesen én nem akartam, meg úgy gondoltam, hogy majd ketten együtt leéljük itt az életünket, addig amíg te nem találsz magadnak egy olyan fiút, akivel úgy érzed, hogy tényleg boldog vagy. De aztán... - sóhajtott. - megismertem Bellt. Annyira hasonlít anyukádra... Neki is szőke haja volt, ugyanolyan humora és...

-Akkor anyát már egyáltalán nem szereted? - vágtam a szavába.

-De, dehogynem csak egyszer muszáj túllépni ezeken, hogy aztán más embert tudjunk az életünkbe engedni... - magyarázta.

Most jól a képébe ordítottam volna sírva, de inkább nem tettem meg. Nem akartam megbántani, vagy épp ellenkezőleg, magamra haragítani. Nem szeretek rosszba lenni vele. Most az ő boldogsága a fontos, tudom, de néha még reménykedem abban, hogy anya visszatér hozzánk, és újra minden a régi lesz, de sajnos ez lehetetlen. Már mentem volna fel, de apa elkapta a karomat.

-Várj egy kicsit.. - mondta majd egy tálcára tett egy tányér rántottát és egy bögre jegeskávét.

-Köszönöm! - vettem át tőle.

-Ha van kedved, de csak, ha van - emelte fel a mutató ujját. - Akkor Aeronnak is vihetnél, úgy vettem észre, hogy mostanában elég jóban vagytok, aminek én kifejezetten örülök. Tudtam én, hogy előbb-utóbb összemelegedtek! - nevetett kínosan a fejét vakarva.

-Apa! - sipítottam. - Na, add már idefele! - néztem rá dühösen.

Nevetve az én tányérom mellé tett még egy adagot, meg persze valamilyenféle üdítőt.

-Ma egyre legyél kész! - mutatott a kezére, mint képzeletbeli órájára.

Bólintottam, majd felmentem. Nagy nehezen kinyitottam az ajtót, ami hirtelen kivágódott és nekicsapódott a falnak. Hűvös szellő csapta meg orcámat, amitől összerezzentem. Aaron még mindig ugyanabban az állapotban feküdt, mint eddig. Elég jól tud aludni. Letettem az üveg dohányzóasztalára a tálcát. Hányszor kértem már apától, hogy hadd kaphassak én is pont ugyanilyet, de nem engedte, mert "véletlenül megbotlasz valamiben, és pont ráesel, majd úgy szétnyílik a fejed, hogy azt bevarrni se tudják!". Ő meg bezzeg kapott az anyjától, pedig Ő neki nem ajánlottak az ilyen dolgok... Mikor a kis barátnőcskéivel hancúrozgatott otthon akár neki is mehetett volna. Na, aztán borulás együtt a barátnővel akció közben. A függöny már össze-vissza szállt az őszi idő miatt. Én meg még mindig rövid farmernadrágban szoktam járkálni. Hát persze, Luanna már csak ilyen! Becsuktam az ajtót, majd leültem az ágy végébe. Elvettem a tányéromat majd benyomtam a tévét, amit a műsor láttán azon nyomban - a reflexeimnek köszönhetően - ki is kapcsoltam. Ott ültem előre-hátra dülöngélve azt mondogatva magamnak:

-Nem lesznek rémálmaim! Nem lesznek rémálmaim!

Hogy tud ilyeneket nézegetni? Ez gusztustalan. Nem elég, hogy ő szokta csinálni, de még nézni is akarja... A gondolattól összerezzentem. Pár percig csak csendben ültem ott, majd rájöttem, hogy fel kellene, hogy keltsem Aeront. De hogyan? Rámászni azért nem szeretnék.. Vagy most? Áh, nem tudom.. Hirtelen felült, és drámaian nyújtózkodott egyet. Rám nézett, majd megengedett magának egy mosolyt is. Lejjebb csúszott mellém, és egy puszit nyomott az arcomra. Csak meredten néztem minden egyes mozdulatát. Már csak azt vettem észre, hogy a rántottát tömi magába. Csak bámultam őt. Mire feleszméltem már azt vettem észre, hogy engem bámul. Még közelebb csúszott hozzám, majd megcsókolt. Felállt, és előkotort a szekrényéből egy pólót és egy gatyát. Míg magára kapta csak őt bámultam. Ilyenkor jó elgondolkodni azon, hogy kit is szeretnénk kiiktatni ebből a házból... Rám vigyorgott majd beletúrt a hajába. Közelebb lépett, majd hanyatt fektetett az ágyon. Megsimította az arcomat, és egyre lejjebb vezette a kezét. Lassan és finoman megcsókolt. Lágy volt minden egyes másodperc, amit vele töltöttem, de lassan mindennek vége szakadt... Lemászott rólam, majd kiment a szobából. Nem tudom miért, de nem mentem utána. Lehet, hogy még a történtek hatása alatt voltam. Lassan kezdtem feleszmélni, és akkor vettem észre, hogy mi mindent hagyott rám. A tányérokat se vitte ki, nemhogy még az ágyat beágyazta volna... Nem! Hagyjuk csak Luára, mert neki biztos, hogy van ideje... Megigazítottam az ágyát, majd levittem a tányérokat. Miután bementem a szobámba szomorúan konstatáltam, hogy az én ágyamat is meg kell csinálni. Szenvedve, de megcsináltam. S ekkor jöttem rá, hogy egyedül vagyok itthon. És még mennyi időm van egy óráig... Először is felöltöztem, utána megfésülködtem, elkészítettem a szokásos sminkemet, majd lementem a nappaliba és bekapcsoltam a tévét, amibe hamar bele is merültem. Apám körülbelül fél egy fele esett be a házba... Ennyire sietett volna? És egyáltalán hol volt? Mostanában eléggé eltávolodtunk egymástól apával. Golfozni is rendszeresen jártunk, most meg... Na, szóval értitek...

-Kész vagy? - kérdezte.

-Azt hiszem - mondtam kissé zavartan.

-Nem pakoltál be semmit?

-Ami azt illeti..

-Lua! - szólt rám apám majd elkezdett pakolászni.

Nem is tudtam, hogy miért ilyen ideges. Mindig nyugodt általában ilyenkor, sőt! Még biztató szavakat is szokott mondani, de most nem tette.. Fogalmam sincs, hogy miért.. Egy ilyen aprósággal megbánthattam volna? Kezembe nyomta a táskát, majd kirohant a házból. Még mindig nem értem. Már az autóban ültünk, és mentünk - suhantunk - is a fotózásra. Egész úton nem is szóltunk egymáshoz. Furcsa. Hiányolom ezeket az apa-lánya beszélgetéseket. Kiszállás után bementünk az épületbe ahol már sürögtek-forogtak az emberek. Egy 30-as éveiben járó hölgy jött oda hozzám, majd bevezetett a sminkes szobába.

-Úgy döntöttünk, hogy az a szokásos smink, amit hordani szoktál, az legyen rajtad - magyarázta a nő.

-Rendben - mosolyogtam rá, majd mutatta, hogy üljek le a sminkes székbe.

Volt egy bazinagy tükör, ami előtt egy csomó sminkes cucc volt többféle márkában, színben. Először lealapoztam az arcomat, majd korrektorral eltüntettem a bőrhibáimat, húztam egy cicás tusvonalat, végezetül pedig használtam egy kis pirosítót. A hajamat már fodrász csinálta. Kifésülte, majd felcopfozta. Megmutatta a ruhámat. Egy fekete cipő fehér zoknival, egy felhajtott aljú farmernadrág, hozzá egy egyszerű szürke póló, amihez még társul egy szürke hosszú pulcsi. Elkészülve léptem ki a szobából. Az egyik fotós épp rólam ejtett szót méghozzá nem túl kedveset.

-Főnök! Ez a lány túlságosan is dagadt.. Nem erről volt szó!

Hát kösz... Azért eléggé szarul esett, és kikérem magamnak, nem is vagyok dagadt. Mindig figyelek az alakomra, hogy nehogy elszúrjak valamit... De ezek szerint tényleg dagadt lehetek... Ebben még az a borzalmasabb, hogy apa sehol sincs. Legalább betudott volna nekik szólni, nem úgy, mint én... Én egy gyáva nyuszi vagyok... Kimentünk oda, ahol le kellett, hogy üljek egy lépcsőre. Letettek mellém pár cuccot majd pózolnom kellett. Nem kellett olyan sok pózt vágnom, mert ehhez a fotósorozathoz nem olyan sok kép kell. Csak ruha reklámozás. Tudjátok, hogy megy ez. Kicsit elhúzódott a fotózás, mert nem tudtam normális fejet vágni, ezért vagy háromszor is újra kellett, hogy kezdjük, de elég jók lettek a képek. Gondolom, azért nem tudtam koncentrálni, mert azon járt az eszem, hogy én tényleg ennyire dagadt vagyok-e, na meg persze Aeron. Mit mondjak neki, hol voltam? Lehet, hogy jobb lenne, ha megosztanám vele ezt a kis titkomat, és akkor könnyebb lenne. Az a baj, hogy nem tudom. Talán túl elhamarkodott volt ez a döntés, hogy összejöjjek vele. Nem is ismerem, hogy milyen igazán. Csak... Elvesztem egyszerűen a fejemet, amikor mellette vagyok. De miért? Ez lenne a szerelem? Már megint össze vagyok zavarodva, és persze hangulatingadozásaim vannak. Mire észhez tértem már az épületben voltunk, és apám a fotósokkal beszélgetett, már ha ezt beszélgetésnek nevezhetjük...

-Mi az, hogy kövér? Nézzen már rá! - mutatott végig rajtam apám.

-Se kövér, se sovány, pont megfelelő! Nem tudom, hogy mi bajuk van! - már kiabált velük. - Tudják mit, nem nagyon érdekel, fogjak a pénzüket és a cuccokat és tűnjenek innen! Többet fel se keressenek minket! Viszont látásra! - löktek ki minket.

Nagy gratuláció apámnak! Ügyesen megcsinálta... Nem akartam ebből vitát erre meg... Az a ruha maradt rajtam, amiben fotóztak, gondolom megtarthatom, mert általában mindig megkapom, ez benne van az egészben.

-Apa!? Ezt most miért kellett? - háborodtam fel.

-Miért? Csak azt ne mondd kérlek, hogy nem volt igazam! - nyitotta ki a kocsit majd beültünk. - Erről szó sincs.

-Örülök, hogy megvédtél meg minden, csak most akkor legközelebb hova megyünk? - pillantottam rá.

-Nyugodj meg! Megoldom. Okés? - sandított rám.

-Jól van - engedtem ki az eddig benntartott levegőmet.

- Mi lenne, ha rendelnénk valami pizzát? - nevetett majd beindította a motort.

- Apa! Most mondták... - kaptam fel a fejemet.

-Jaj, Istenem, Lu! Fejezd már be! - bökte meg a vállamat.

- Jól van, akkó' - nevettem fel.

Elhajtottunk az épülettől.

- Milyet kérsz? - halászta elő a telefonját nagy nehezen.

- A szokásosat - adtam meg a pontos választ.

- Ezzel tudod mi a baj? - fejemet ráztam.

- Nem tudom, mi a szokásos! - nevetett kínosan.

Na, az jó kérdés. Mi a szokásos? Alig szoktunk pizzát rendelni... Jó, egyáltalán nem... Aztán végül sajtos-sonkás-kukoricásnál maradtunk. Egész úton beszélgettünk. És szóba is került a golf. Hál` istennek. Már olyan régen voltam. Nem akarok dicsekedni vagy valami, de kiváló golfos vagyok. Már évek óta játszok, és méghozzá elég rendesen letudom verni apámat. Ez is egy közös családi program volt, mikor még élt anya. Tőle örökölhettem ezt is. Ugyanis anyukám és apukám egy golfpályán találkoztak. Anya akkoriban ott dolgozott, és egy kisebb gyereksereget tanítgatott. Apa leírása szerint anya akkor is gyönyörű és elbűvölő volt... Jó, azért ennél részletesebben mondta el, de inkább nem késztetem magamat sírásra... Borzalmasan szar érzés ez... És ráadásul apám Bellt akarja, hogy az anyám legyen... (Gondolom.) De ezt, hogy tudja feldolgozni az ember? Ki akarna egy másik anyát, akiről semmit nem tudsz? Hogy bízzak így meg benne? Ráadásul Aeron... Már megint ezen akarok agyalni, ezt nem hiszem el... Lökjetek ki az autóból, könyörgök!

Miután hazaértünk egyből a fürdőszobába siettem.. A tükörbe nézegettem magamat ruhán keresztül, majd azoktól is megszabadultam. Csak nézegettem magamat. Tényleg kövér lennék? Nem,nem vagyok kövér! Nem fogok fogyókúrázni, és hánytatni magamat, csak azért, hogy vékonyabb lehessek! Nem, mert tudom, hogy vékony vagyok! Úristen, milyen hülyeségeket beszélek... - fogtam a fejemet. És ezzel a testtel én megfelelek Aeronnak? Vagy lehetséges, hogy csak játszadozik velem? Nem tudom. Bár mostanában talán, mondom talán egy kicsit megváltozott. Addig gondolkoztam míg hirtelen valaki benyitott... Egyből odavetettem a tekintetemet. Nem is akárki volt az a személy! Szerintem nem kell elmondjam a nevét, így is tudhatjátok...

Szóval benyitott, tátott szájjal végignézett rajtam majd hirtelen becsukta az ajtót.,. Mozdulni se tudtam, mintha földbe gyökerezett volna a lábam... Elég rendesen elpirultam. És ahogy nézett, sőt! Bámult! Valahogy... Valahogy a fejembe vésődött. Elvigyorodtam, de nem is tudom, miért. Egy koppanást hallottam a kijárat felől. Mit csinál? Lényegtelen. Egy pár másodpercig még hatása alatt voltam a történteknek, mikor észbe kaptam.

- Miért nem lehet kopogni? - kiabáltam.

- Miért nem lehet szólni? - hallottam megint azt a bizonyos koppanást. Ezek szerint mégse voltam annyira észnél, mert csak ezek után kezdtem el felöltözni... Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, és nekidőltem az ajtónak, ahol szép lassan lecsúsztam. Most tudtam felfogni, hogy mit is látott. Engemet... Meztelenül. Hogy lehetek ennyire ostoba? Nyílni akart az ajtó, de én ott ültem, ezért nem jutott semmire az illető. Most megint be akart csak úgy jönni, hogy elélvezhessen rajtam vagy mi? Jó, hogy hisz fiúból van... Felkeltem a "kényelmes" helyemről, majd kinyitottam az ajtót. Ki akartam menni, de visszatolt a fürdőbe majd ő is belépett, és becsukta az ajtót.

Kezeivel megfogta az arcomat, majd elkezdte simogatni azt. Mélyen belenézett a szemembe amitől elpirultam, de szerencsére nem látta.

- Minden rendben? - kérdezte épp, hogy hallhatóan.

- Persze, mi lenne? - mosolyogtam rá.

- Kicsit furcsa vagy... - vette el a kezét, majd megfogta az enyémet. Erős, meleg és nyirkos volt. Megsimogatta kézfejemet majd szóra nyitotta a száját.

- Csak mondani szerettem volna, hogy David és Josh itt alszik. - rágta a szája szélét.

Istenem, de cuki! Már megint kezdem,.. Hány barátja van? Ott van még Mark, Ken.. Jó, ez így elég kevés példa, de na. Ken.,. Sophie... Teljesen kiment a fejemből... Na, jó most már tényleg elegem van! Ennyi minden egy napra nekem sok.. És ráadásul tuti, hogy kapni fogok tőle... Bár neki kellene, hogy hívjon, nem? Borzalmas egy barátnő vagyok... Azt se tudom, hogy mikor kinek kell hívnia a másikat...

Mi!? Vasárnapról hétfőre engedte apa, hogy itt aludjon két agyoniskolázott fiú a házamba..khmm..házunkba? Nekem soha nem engedte meg így Sophie-val. Ez kész örület! Úgy érzem, ez az Aeron gyerek mindent megkap... Én meg? Én csak a szimpla letolást, hogy kövér vagyok... Ez rohadtul nagyon sok nekem, ma pedig még kettő óra is alig múlt.. Mi lesz én velem még ma?

- Pinki! - szólított meg a gúnynevemen Aeron.

Egy kicsit... kicsit nagyon elgondolkodhattam...

- Mi van? - emeltem fel a hangomat.

- Minden rendben van, kérdezem újból... - mondta kicsit se nyugodtan.

- Igen, csak tudod elgondolkodtam... - kiabáltam rá, majd kiviharoztam a fürdőből egyenesen le a konyhába. - És amúgy is, ki az a Josh? - ordítottam megint majd hirtelen beleütköztem valamibe vagy inkább valakibe.

Felnéztem rá. Fekete oldalra fésült haja volt. Kék szemeivel engem méregetett. Arcán levakarhatatlan vigyor ült. Én még lemaradtam a kék szemeinél. Gyönyörűek voltak, akárcsak az égbolt. Szóval, nála erre buknak a csajok!? Hmm... érdekes.

- Öhmm... Bocsi - mentegetőztem.

- Semmi. Josh vagyok - mondta.

Ki gondolta volna? Tőle nem messze David állt. Akkor persze, hogy ő Josh.

- Én Luanna vagyok. - utánoztam, már amennyire. Elvigyorodott majd közölte:

- Aeron sohase mondta - nekem legalább is, hogy ilyen dögös csaja van - nézett végig rajtam majd füttyentett egyet.

Mi vagyok én? Kutya? Azt hittem már, hogy végre egy kedves ember erre... Mit kapok? Egy ugyanolyan faszt. (Már bocsánat a szóért.) Mit képzel magáról? Nem is ismerem, és már kezdi... Mintha folyamatosan fokozná a baromságait. De így... Így tuti, hogy nem ér el nálam semmit. Meg amúgy se, mert foglalt vagyok, ha mondhatjuk így. Aeron egész végig csak minket nézett, és várta reakciónkat.

- Nem vagyok "A" csaja... - rajzoltam idéző jeleket a levegőbe miközben kiemeltem az "A" betűt.

- Akkor esetleg... - kezdte a szemöldökét húzogatva.

Elnevettem magamat, majd komolyan ránéztem.

- Te? - mutattam rá, újból kitört belőlem a nevetés. - Egy ekkora fasszal aki a dugásra hajt? Hagyjá' mán... - mentem el onnan. Aeron elkapta a karomat.

- Ha bármi baj van, szólj.. Rendben? - szemeimbe felfedeztem az aggódottságot.

- Miért lenne bármi baj? - kérdeztem a srácokra pillantva.

- Ők nem azok, akiknek látszanak... - mondta majd közel hajolt, és megpuszilta az arcomat. - Csak szólj... Nem akarom, hogy bármi bajod essen míg itt vannak... - suttogta a fülembe. - Rendben?

Bólintottam. Végül egy utolsó pillantást vetettem Aeronra, majd felmentem a szobámba. Hogy értette azt, hogy nem olyanok, akik? De akkor meg minek hozza őket ide? Nem értem. És ezalatt az idő alatt apa hol volt? És a pizza? Ilyenkor, hogy gondolhatok az ételre? És ráadásul megint elfelejtkeztem Sophie-ról. Megbeszélhetnénk valami csajos programot hétfőre... Vagy mit tudom én, mikorra... Csak legyen már... Apa hirtelen berontott a szobámba egy egész pizzával. Kezembe nyomta, majd távozott. Ez mégis mi volt!? Legalább köszönhetett volna... Mondhatom, kedves vagyok. A pizza illata beférkőzött az agyamba, de amikor felnyitottam a tetejét, a varázslat elmúlt. Én mondtam, hogy nem szeretem! Még az étterembe is kijelentettem! Erre mit kapok? Egy hawaii-s pizzát... Hát kösz. Elkezdtem leszedegetni a pizzáról az ananászt, majd utána nekiálltam elfogyasztani. Azután pedig felhívtam a barátnőmet. Első csöngésre felvette.

- Szia... Bocsi, hogy most hívlak, csak egy kicsit elhúzódtak a dolgok.. Na, milyen volt az este? Engedtél neki? - bombáztam kérdéssel.

- Öhmm.. Neked is szia, Luanna.. - szólalt bele Ken. - Jól alakult az este, köszi - mondta lányosan.

-Bocs... Nem tudtam,hogy te vagy... - sütöttem le a szememet, amit persze nem láthatott.

-Amúgy nem engedett... - szomorodott el a hangja egy pillanatra. -De nem is baj... Nem akarom, hogy megbánja... Mondjuk én - fújta ki a levegőt. - nem bánnám...

-Hát azt gondoltam... De miért te vetted fel? - kérdeztem.

-Sophie alszik - adta meg a pontos választ.

-Értem - mondtam. - Anyukád tegnap otthon volt?

-Igen... Nem nagyon bírja Sophie-t, vagyis bírná csak sok lányt hoztam már a lakásomba, és tudja, hogy mi a szándékom a lányokkal... Azt hiszi, hogy Ő holmi ribanc - halkult el a hangja. - De láttam rajta, hogy elég szarul esik Soph-nak, ahogy anyám bánt vele... Én se örültem neki..

-És Sophie-val is csak ez a szándékod? Szóval... khmm... tudod. - próbáltam célozgatni.

- Nem tudom. Kedves lány, szeretem. Sokkal másabb, mint a többi lány, de nem tudom. Nem akarom megbántani...

-Pont ezt akartam mondani... Hogy kérlek, ne bántsd meg... Inkább szakíts vele, mielőtt nagyobb dolgok történnek... Tudom,hogy hülyeség, amit beszéltek, és hogyha kiderül, hogy azt mondtam, hogy szakítsatok, tuti, hogy kapok és nem keveset. A barátságunk menne rá, úgyhogy inkább visszaszívnám az előbbi mondatomat, ha lehet... Úgy csináld, hogy mindenkinek jó legyen, de ne bántsd meg...

-Oké.

-Remélem, nem fogod megdugni, és utána szakítasz vele, mert akkor én foglak kinyírni. Szeretnéd tudni, hogyan?

-Köszi... Inkább nem...

-Jó, akkor elmondom... Először levágom a karjaidat, az egyiket lenyeletem veled, a másikat pedig feldugom a seggedbe aztán...

-JÓ! Értettem, főnök! Nem fogom megbántani, ígérem - mondta. - Vagyis... khmm... megpróbálom... - motyogta, hogy ne halljam.

-Khmm..hallottam - utánoztam.

-Jó van, na!

-És amúgy... - köhögtem. - Szóval ezzel a Josh-sal és Daviddel mi van? - érdeklődtem.

-Mi!? Hol vannak? - kérdezte egyből.

-Itt nálunk. Csak Aeron mondta, hogy vigyázzak velük... De miért? Csak közönséges fiúk, akik túl sokat akarnak a lányoktól... - magyaráztam, miközben a másik kezemmel hadonásztam.

-Lényegtelen. Csak vigyázz magadra! - mondta.

De most miért nem akarja elmondani, hogy miért? Ennyire nagy titok? Vagy esetleg nem bíznának meg bennem?

-Mond már el miért! Aeron se mond semmit! Kérlek... - kérleltem.

-Hidd el, elmondanám ,de nem tehetem, és ha tehetném se mondanám el... Jobb, ha nem tudsz róla, és nem keveredsz bele bizonyos dolgokba..

-De...

-Nincs semmi, de. Ha viszont azt akartad kérdezni, hogy miért nem mondhatom el akkor... A szabályzat tiltja, és kész. Hogy miért tiltja a szabályzat? Mert tiltja, és kész. Ne kérdezz többet semmit ezzel kapcsolatban, mert akkor kinyomom a telefont.

-Mire vársz? - Mire kimondtam lerakta.

Ennyit arról, hogy a barátnőmmel beszélgessek, és beszervezzünk egy programot... Várjunk csak, ilyenkor még alszik Soph? Kétlem. De akkor minek hazudott? Benne van a pakliba, hogy lehet, hogy tényleg aludt. De, ha mégsem, akkor miért van Kennél a telefonja? Na mindegy. De akkor mi is van ezzel a Josh és David gyerekkel? Milyen szabály? Valamibe belekeveredtek, csak én nem tudok róla? Vagy lehetséges, hogy most hagyja el az országot Ken és Sophie? Jó, azért nem nézem ki a barátnőmből, hogy szólás nélkül itt hagyjon, meg persze a szüleit...

Valaki adjon már ezekre a kérdésekre választ! Miután lecsapta a telefont egyből nekibasztam az ágyamnak. Dühös voltam, és ráadásul szomorú is. Ma egyedül tölthetem az egész napot tanulással együtt. Aeron a barátaival, Sophie Kennel, apa ki tudja, hogy hol, Bellről ne is beszéljünk... Hogy lefoglaljam magamat, elkezdtem tanulni. Nem annyira ment, de mivel az állt előttem, hogy az életem függ ettől az egésztől, ezért megtanultam, úgy ahogy. Utána csak unatkoztam és unatkoztam. Próbáltam lekötni magamat, úgy mindennel. A tévét is csak fél óráig néztem, aztán próbáltam rajzolni valamit, de csak krix-krax lett belőle, végül maradtam a gépezésnél. Olyan sok blogot láttam, hogy nekem is megtetszett ez a dolog. Már majdnem megcsináltam, amikor eszembe jutott, hogy fogalmam sincs, hogy mi legyen a neve. Tehát teljesen kikészültem. Elővettem egy lapot, és összeírtam mindenféle nevet, de egyik se tetszett. Aztán a neten is körbenéztem, és beírtam a googleba: "Mi legyen a blogom neve?" meg mindenféle faszságot, de semmire nem haladtam a név kiválasztásával. Ha nincs név, akkor blog se. Már tényleg feladtam, de még mindig hatása alatt voltam ennek a blogos dolognak... Egy kicsit kimentem a levegőre, hogy kiszellőztessem az agyamat, de csak rosszabb lett. Egy: fáztam. Kettő: a sok virágainktól és fáinktól anya jutott eszembe, meg persze megállni se tudtam, hogy ne fotózzam le őket... Azt hiszem képmániás leszek. Egy kicsit gondolkoztam a neven, de nem nagyon jutottam semmire. De, amikor beléptem a házba, egyből kipattant a fejemből: Le Happy. Felszaladtam a szobámba, majd gyorsan leültem a gépem elé, és kitöltöttem minden mezőt ami kellett a bloghoz. (Szerk.: Itt megtekinthető a blog, amiről Luanna beszélt: www.le-happy.com) Mosolyogva konstatáltam a végeredményt. Apám beleegyezését nem is kértem. Lehet, hogy kapni fogok. Na jó, nem hiszem, csak általában mindig együtt beszéljük meg az ilyesfajta jellegű dolgainkat. Csak volt egy kis bibi, amit kifelejtettem az egészből. Ki fog fotózni? És a kamera? Jó inkább elrakom ezt az egészet holnapra, meg persze magamat is. Hullafáradtan jöttem ki a szobámból. Aeronék felől kacajok szűrődtek ki. Már elindultam lefelé, amikor nyílt az ajtó. Még visszanéztem, és akkor megláttam Davidet, aki épp felém tartott... Én persze, amilyen hülye vagyok bevártam.

-Beszélhetnénk egy kicsit?-biccentett a szobám felé.

-Miről? - kérdeztem.

-Vannak információim... - húzta ki magát.

-Aha.. És?

-Rólad... - fogta meg az egyik tincsemet, majd elkezdte csavargatni. -Lenne egy ajánlatom!

-Tessék? Hagyj már! Nem mintha érdekelne, de mégis milyen információid vannak? - toltam el a kezét a hajamtól.

-Tudom, hogy ma hol voltál, mit csináltál... - kezdte el megint a játszadozást a hajammal.

-Na, és mégis mit csináltam ma? - vágtam vissza halkan, hogy ne hallja senki. Elkezdett körbe-körbe járkálni körülöttem.

-Hol vetted ezt a flancos holmit? - húzta végig a hátamon ujját mire akaratlanul is, de összeborzongtam.

-Közöd? - húztam össze a szemöldökeimet.

-Esetleg nem kaptad? - állt meg hirtelen előttem, és megfogta karjaimat. Közel hajolt a fülemhez. - Csak nehogy Aeron megtudja... -suttogta, hogy még a leheletét is az arcomon éreztem.

Az egész testem libabőrös lett. Egyszerűen még undorodni is kezdtem tőle.

- Tuti, hogy Aeron kinézett magának... Kinek ne kellene egy ilyen... - simította meg a karomat. - Egy ilyen vadóc, mégis szerény lány... Ráadásul vörös... A rózsaszínt nem bírom annyira, de elmegy... - csavargatta már vagy századjára a hajamat. - Persze Aeronnak is ezek a gyengéi... Meg, hát jól is öltözködsz... - nézett melleimre, mire összehúztam a magamon tartott pulcsit. - Meg van is mit kirakni, Luácska...

-Mit akarsz? - szűrtem a fogaim között.

-Egy kis hancúr az ágyban, holnap - kacsintott. - Akkor nem mondok semmit Aeronnak, de ha nem, akkor akár most is megoszthatom vele ezt a fantasztikus hírt, amit szereztem.

Ugye ez most csak viccel?Tuti,hogy nem fogok egy ilyen dolog miatt összefeküdni vele... Inkább tudja meg, mint... azt csináljam vele...

-Te ezt most komolyan gondoltad? - Bólintott. - Soha nem fogok összefeküdni egy olyan féreggel, mint te!Igen, ez az! Egy alattomos féreg vagy! Mondj, amit akarsz! - mondtam halkan, majd elindultam, de erősen megszorította a csuklómat, és visszarántott.

-Nem akarás kérdése! - szorította össze a fogát.

-Minden rendbe Lu?-hallottam meg Aeront, aki fent az emeletről nézett le ránk.

Gyorsan leszaladt majd egyből átölelt.

-Jaj, itt a kis Rómeó! - mondta a szemét forgatva David. Mikor szétváltunk, Aeron szúrós pillantást vetett "barátjára". Olyan hirtelen történt ez az egész.

-Ő az enyém - karolt át egyik kezével, majd magához húzott. - Értetted? - A srác bólintott majd felment. Megnyugodtam, hogy nem kell többet beszéljek vele bár kitudja... Az is lehet, hogy a kis barátjával most eszelnek ki ellenem egy új tervet. Remélem, azért Aeront nem vittem nagyobb bajba.

-Mit csinált? Bántott? Mit akar? Megfenyegetett? - halmozott kérdésekkel, mire apám jött oda hozzánk, egyből szétrebbentünk.

-Minden rendben van? - kérdezte.

Mindketten hevesen bólogattunk, mire furcsán nézett, de végül visszaslisszolt a szobájába.

-Semmit nem kért! Csak beszélgettünk.,. - mosolyogtam halványan, már amennyire tudtam ilyen állapotba.

-Biztos? - mondta, mire hevesen bólogattam. Aeron bejelentette, hogy azonnal menjek el fürödni, és ne valami kihívó ruhát vegyek fel pizsinek. Ráadásul, míg fürödtem egész végig az ajtóm előtt állt, nehogy benyisson valaki. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Mikor kijöttem, egyből magához ölelt, és éreztem, ahogy beszívja az illatomat. Megpuszilta az arcomat, majd felkapott és felvitt, be egyenesen a szobámba. Már befeküdtem az ágyamba,de ő még mindig itt volt, és az ágyam szélén ült.

-Addig itt maradok, míg el nem alszol - jelentette ki. Csak rámosolyogtam, majd felültem, és megcsókoltam. Nem tudom, hogyan, de a tekintete az asztalomra tévedt ahol rengeteg könyv volt szétszóródva.

-Sok házi volt? - lépett az asztalhoz, majd elkezdte tanulmányozni az egyik könyvet.

-Vidd el nyugodtan, és másold le - mondtam.

-Akkor a fiúk is lemásolják... - pillantott rám, majd szépen lassan közeledett hozzám.

-Nem baj...-mondtam ki, mire leült eredeti helyére.

-Majd legfeljebb itt lemásolom nálad, legalább azt hiszik majd, hogy még mindig veled töltök egy kis időt, bár ez valamennyire igaz is. Vagyis... Miket beszélek...? - temette kezeit arcába. -Bocs. Csak kicsit össze vagyok zavarodva... -mondta már rám nézve.

Arcára pír ült ki. Már nem bírtam ki,hogy ki ne mondjam:

-Édes istenem -kaptam az arcomhoz, miközben egy "O" betűt formáltam ajkaimmal. - Cuki vagy, mikor elpirulsz! - öleltem meg hirtelen, mire egyből fejét az enyémnek döntötte.

Megpuszilta fejem búbját, majd belefúrta fejét a nyakamba. Apró csókokat lehelt rá. Ajkait végigvezette vállamtól egészen a számig. Megcsókolt, majd szemembe nézett, és megfogta kezeimet. - Biztos, hogy nem akart semmit, és nem bántott? - kérdezte.

-Biztos - Még fel sem fogtam ,hogy mi történt. Lehet,hogy el kellene mondjam Aeronnak ezt az egészet? De mi van, ha csak rosszabb lesz? Az is benne van a pakliba, hogy megtudja a kis titkomat. Egyszerűen csak el kellene mondanom neki és kész. Akkor nem élnék ilyen "nagy titkolózásban". Ha nem most akkor máskor, de én szeretném neki elmondani. Nem lenne jó, ha mástól tudná meg...

-Na jó, Vöröském, vége a gyereknapnak... Ideje eltenned magad holnapra... - engedett el, majd lefektetett az ágyra. Gondosan betakart, majd megpuszilta a homlokomat. - Aludj! Itt leszek! Senki nem bánthat, és senki sem érhet hozzád!

-Csak te igaz?-kérdeztem.

-Igen, de most már aludj... - kapcsolta le a lámpát. Ha így nézzük, tök félelmetes, hogy egy srác korom sötétbe téged bámul, és várja, hogy elaludj... Ijesztő.

-Inkább búj be mellém! Olyan félelmetes és hátborzongató, ahogy nézel... - ültem fel és rezzentem össze láthatóan.

Nem szólt semmit, csak befeküdt mellém magával rántva.Fejemet mellkasára döntöttem, és hallgattam szíve dobogását. Hajamat kezdte el simogatni, mire kezdtem lenyugodni. Teljesen hozzábújtam már lábunk is összegabalyodott. Simán álomba tudtam volna magamat szenderíteni, de egy ilyen mai nap után nehéz volt. Először apa, aztán a fotósok, majd Sophie és végül David... Rengeteg minden kavargott a fejembe, amiket próbáltam megoldásra juttatni, de valahogy nem ment. Végül koncentráltam Aeronra és meleg, puha karjaira, és persze arra, hogy biztonságban vagyok. Azt hiszem sokkal több mindent fogunk átélni, mint gondoltam...