Chapter One

Sziasztok, meghoztam az első fejezetet:) Remélem tetszeni fog*-* Jó olvasást<3

Reggel mikor felkeltem egyből kipattantam az ágyamból. Ma suli után megyek fotózásra. Évek óta járok fotózásokra. Imádom és szeretném is csinálni. Pár éve kezdtem még akkor anya élt... Elvittek egy fotózásra - azt hiszem egy gyerek magazinhoz kellett - és én azok után még többször akartam menni. Most itt a városunkba lesz, de amúgy mindenfele járunk.. Los Angelesbe, Mexicoba, Argentinába is és ez mind csak egy fotózás miatt. Így legalább több helyre is mehetek és minél több látnivalót látok. Az osztályomból csak a barátnőmnek mondtam el, Sophienak, de tuti, hogy többen tudják, hisz bármelyik újságárusnál elmegy az ember megláthat, vagy egy egyszerű plakáton.
Apa az összes ilyen újságot, képeket, cikkeket elrakott és néha-néha mikor időnk, kedvünk engedi akkor megnézegessük őket, hogy mekkora is a változás.
A szekrényem előtt álltam és néztem a ruhadarabjaimat, hogy melyik lenne rám a tökéletes. Felvettem egy fekete harisnyát rá a rövid farmer nadrágomat. Egy fehér trikót vettem fel végezetül, amit beletűrtem a nadrágomba. Megcsináltam a sminkemet: Alapozót kentem az arcomra, számra egy vörös rúzst kentem, szememet kihúztam majd csináltam még egy tusvonalat is, és utolsó simitásként kiemeltem szempilláimat. A vörös hajamat csak simán felcopfoztam. Érdekes hajszínem van mivel mindig változtatom, vöröses pink, vöröses szőke, mikor mihez van kedvem. Most így mindkettő felé hajlik mivel az utolsó fotózásomon befestették alul szőkére. A Mindenki amúgy egy nagy kurvának szokott nézni, azért mert ilyenekbe járok. Először is, nem érdekel a véleményük. Másodszor, azt veszek fel amit akarok. Harmadszor, így érzem jól magamat a bőrömben... Miattuk ezen csak azért, hogy nekik tetszek, nem fogok megváltozni. Lebattyogtam az emeletről. Apám a friss híreket olvasta az újságban. Intett egyet ami nála azt jelenti, hogy be van rekedve. Szuper. Visszaintettem majd öntöttem magamnak narancslevet. Míg iszogattam a kezemben tartott löttyöt addig nézegettem a hűtőt, hogy mit egyek. Nem is mindegy most, hogy mit eszek. Nem hízhatok viszont nem is fogyhatok. A súlyomat kell tartanom az egész miatt. Képesek lemérni, hogy hány kiló vagyok. Vagyis mindig lemérik. Viszont én is szoktam nézegetni, hogy nem-e sikerült-e felszednem vagy leadnom, hogy tudjak ezen változtatni. Csináltam magamnak kettő szendvicset: barna kenyérre kentem vajat majd tettem bele csirkemellet és salátát. Miután elfogyasztottam ugyanazt készítettem a suliba mivel imádom. Már 7:34 volt, ezért gondoltam elindulok. Felvettem a fekete telitalpú magassarkúmat és egy bőrdzsekit. A ruháimat én veszem magamnak és a saját pénzemből amit megkeresek. Mindig félreszoktam rakni egy kicsit. Hátha bármire kellene úgy hirtelen. Apám persze ebbe nem szól bele mivel a SAJÁT pénzem ezért azt veszek belőle amit akarok.
Elköszöntem tőle majd mentem a suliba. Mikor beértem csak Soph és meg még egy lány volt. Mikor meglátott egyből ideszaladt és a nyakamba ugrott.
- Shop, megfulladok. - Mikor kimondtam egyből elengedett.
Szőke alul kék ombre haját két részre szedve befonva hordta. Barna szemeit rám meresztette.
- Óriási hírem van - ujjongott ugrándozva.
- Mi? A matek tanárt kirúgták? - nevettünk fel egyszerre mondatom után.
- Ken...randira hívott! - ugrált örömébe.
Ken!? Olyan sok furcsa dolgot hallottam arról a gyerekről, mint például pornót forgatott, vagy hogy megvert egy gyereket.
- Ken? - néztem felhúzott szemöldökkel.
- Igen - vigyorgott - ne már csak egy randi.
- Csak egy randi aztán összejöttök, és kifacsart belőled egy jó kis dolgot, aztán ellened használja. Tudod, hogy egy furcsa fiú. - Ültünk le a helyünkre egyszerre.
- Most haragszol? - nézett rám lekonyult szájjal.
- Nem, dehogy is csak azt hittem, hogy jössz ma velem..tudod. - Célozgattam a fotózásra.
- Következőnek ígérem, hogy elmegyek - mosolygott.
- Oké. Szurkolok - kacsintottam.
- Ne is mond. Annyira izgulok. Fogalmam sincs, hogy mit vegyek fel.. Lehet, hogy elmegyek vásárolni... - gondolkodott el.
- Add saját magadat. Biztos csini leszel - simította meg karját - Szívesen elkísérnélek, de nem tudok menni.
- Megoldom és köszi. Majd hívni foglak a fejleményekről... Mikor jó neked? - nézett rám.
- Öt után - adtam meg a pontos választ.
Ekkor betoppant egy sereg fiú. Köztük Ken.. Ránézett és a barátnőmnek egyből elállt a lélegzete, az arca meg teljesen vörösre váltott.
- Levegőt azért vegyél. - suttogtam majd egyszerre nevettük el magunkat.
Rákacsintott a barátnőmre aki még jobban olvadozni kezdett.
Közeledett felé majd leült elé. Hát igen pont előttünk ül. Kipakolta cuccait. Tudja milyen óra lesz? Taps jár ezért. Fordítva ült a székén miközben beszélgettek.
Hangos csapódásra lettem figyelmes. Aaron baszta be maga után az ajtót majd mérgesen huppant le elém. Mi van elfogyott a wattacukor, vagy mi? Amúgy igen, pont előttünk ülnek. Régen mi ültünk ott csak hát sokat beszélgettek és helyet kellet cserélnünk, hogy a tanár egyből rájuk tudjon "csapni". Persze ugyanúgy beszélgetnek. Azt meg nem értem, hogy a tanár miért nem ülteti szét őket... Na, mindegy.
- Mi van haver? - nézett Ken Aaronra aki a telefonját ütötte szó szerint. Valami olyasmit motyogott magába, hogy: „Kurva életbe ezzel a szarral!". Hirtelen az asztalra csapta a telefonját. Egyből mindenki lejjebb vette a hangját és rá meresztették szemeiket.
- Semmi - motyogta majd idegesen a végigszántotta ujjait dús haján.
Ha lenne anyám... Mit megadnék érte. Bár ő az édesapját vesztette el. Neki se lehet paradicsom az élete.
- Aha, persze... Minden fiú ezt mondja.! - szállt be a beszélgetésbe Shop.
- Te inkább kussolj! - vágta rá.
- Nem inkább te kussolj, látványosan szenvedsz, hogy megkérdezzék mi a bajod, de közbe egy árva szót sem mondasz csak azt, hogy „semmit" - utánoztam hangját.
- Mit foglalkozol velem? - nézett rám - Foglalkozz a magad színes világával - mutatott a hajamra - és nem így beszélek - fordult vissza előre - ja és akkor is mondok valamit, méghozzá a semmi szót amit az előbb is mondtál. - vigyorgott.
- Nem tudom miért viselkedsz így... De nem vagy normális az tuti. Rajtad már segíteni se lehet, Armstrong.
Igen ez a vezetékneve.
- Nem én festettem a hajamat minden hónapban, pinkre, vörösre vagy szőkére.. - Nézett velem farkas szemet.
Bocsi baszd meg, hogy szeretem festetni a hajamat.
- Most meg te foglalkozol velem... - suttogtam.
- Nem én kezdtem - súgta.
- Bocs - hajtottam le a fejemet.
- Sajnálom - szava lágyan súrolta fülemet.
Szemeibe néztem. Soha nem gondoltam volna, hogy pont ő fog bocsánatot kérni, tőlem..
- Komolyan? - amint kimondtam elnevette magát.
Gondolhattam volna. Rohadt szarul esett.
- Szóval nem.
- De komolyan gondoltam csak láttad volna az arcodat - nevetett -, de most komolyan.
Elnevettem magamat majd néztem, ahogy visszafordul.
Soha nem volt velem kedves. Soha, de tudom, hogy egy ugyanolyan faragatlan tuskó.

*

Barátnőmmel épp a ebédlőbe tartottunk. Leültünk egymással szembe az egyik padhoz majd előhalásztuk az ebédünket. Beszélgetés közben elkezdtük majszolni. Hirtelen Ken ült le Soph mellé. Barátnőm teli szájjal nézte végig ezt a pillantott. Elnevettem magamat majd néztem tovább őket. Puszit nyomott a lány arcára aki falatját lenyelve pirult el.
- Mit eszel édes? - vigyorgott Ken Sophfie-ra.
- Nem látod? - kuncogott.
- Szemeim mást vizslatnak - támasztotta jobb könyökét az asztalra majd mosolyogva nézte tovább. Soph egy nagyot sóhajtott majd kibontotta a másik szendvicsét.
- Kérsz? - mutatta felé.
- Nem, köszi.
- Kérlek ne nézz utálom, ha evés közben engem bambulnak - nézett szemeibe.
- Én tudod mit utálok? - suttogta halhatóan.
- Mit? - kérdezte normális hangnembe az előttem ülő lány.
- Amikor be van fonva a hajad, utálom - fürkészte tovább.
- Miért? - tette le a még bele nem harapott szendvicsébe.
- Mert kiengedve szebb - felállt majd Soph mögé állt és elkezdte szétszedni a haját.
- Hé! - csapott a kezére. - tudod mennyi időbe kerül megcsinálni?
Igen a fiúk nem is tudják valójában, hogy ez milyen nehéz is. Nekik próbálunk tetszeni erre szétszedi a hajadat amit egy órán át keresztül csináltál...
- Nem tudom és nem is érdekel - szemében komolyság csillant meg.
- Oké - halkult el lágy hangjával.
Szétszedte a lány haját majd két oldalára tette. Enyhe hullámok látszódtak rajta. Vissza leült mellé majd egy tincset füle mögé tűrt. Most az egyszer azt mondom: talán, de csak TALÁN Ken tényleg akár valamit tőle... De e szép pillanatott is nekem kellett elrontanom. Hideg folyékony cuccot éreztem a nyakamban ami kezdett lefolyni testemen. Felnéztem és megláttam Aaront.
- Te normális vagy? - förmedtem rá majd egyből fel álltam.
Végigmért majd szemei megálltak a mellemnél... Ugyanis rám tapadt a ruha és láthatóvá vált csipkés mintázatú melltartóm. Tálcáján lévő szalvétával közeledett... Rácsaptam kezére mire pimaszul elvigyorodott. Felkaptam a táskámat majd elhagytam a helységet. Bementem a mosdóba pontosabban a vécébe... Szerencsére volt nálam váltóruha, így áttudtam öltöztem majd kiléptem, és siettem is az órámra.

***

Suli után mosolyogva lépkedtem hazafelé. Minden haragom elszállt az Aaronnal történt dologról mikor estembe jutott, hogy ma végre fényképészek fognak körbevenni... Mikor beértem a házba leoperáltam magamról a magassarkúmat majd gyors léptekkel haladtam a szobámba.
- Luanna!
- Ígérem mindent bepakolok! - kiabáltam le.
Víz, megvan. Váltóruha, pipa. Gumicukor, berakva. Igen imádom a gumicukrot... Mindig azt eszek fotózás előtt és utána, mert hát mért ne?
- Lua! - jött utánam apám.
- Fürdőbe! - kiabáltam újból.
Mit keresek én ott? Mivel eszek gumicukrot ezért utána fogat kell mossak ott. A fogaimra is kell "vigyázzak".. Nem hagyhatom, hogy besárguljanak ezért elengedhetetlen a napi kétszeri alkalom... Természetesen lehet fogat fehéríteni, de azt mondják az nem olyan és hát az többe kerül, mint a fogmosás.
- Bejöhetek?
- Gyere!
- Lua!
- Megvan a fogkefém mi is kell még..? - kutattam tovább.
- Luanna!
Ja, megvan kell...
- Nem mész ma fotózásra! - vette feljebb a hangját.
- Tessék? - köpni nyelni nem tudtam.
Ezt vártam mióta és most meg nem mehetek... De jó! És mégis miért? Eddig mindegyikre elengedett. Erre meg nem akar? Nem értem ezt az egészet...
- Miért? - néztem apámra.
- Lent megbeszéljük, ha kipakoltál... - mondta majd maga után az ajtót bezárva battyogott le a lépcsőn. Onnan tudom, hogy hallottam a lépteit.
Kigubbadt szemekkel raktam vissza a fogkefémet a helyére. A többit is elrendeztem, de egy valami amit meg kell most tennem...
- Sajnálom. Én nem akarom, de, ha egyszer olyan édesek vagytok - mondtam komolyan majd rettentő gyorsasággal kibontottam a kezemben tartott zacskót.
GUMIMACII!! Imádom a gumicukrot... A másik gyengém az erdei gyümölcsös fagyi... Kettő együtt nem kóstoltam még, de tervezem, hogy kipróbálom már egyszer. Lesiettem a lépcsőn ugyanis kíváncsi voltam apám magyarázatára...
- Ma vacsorázni megyünk... - kezdte.
- Szuper... Egy hülye vacsora miatt nem mehetek? - húztam össze a szemöldökömet.
- Szívesen elengedlek, de lemondtam.
- Egy rohadt vacsora miatt? - álltam fel kiabálva.
- Ne kiabálj! - mondta higgadtan.
- Hogy ne kiabálnék? - kiabáltam.
- Fejezd be most - emelte feljebb a hangját rám mutatva mire elhalkultam, nem jó felhúzni őt. - Pár hónapja randizgatok az egyik munkatársammal és szeretném, ha jobban megismernéd őt és a fiát... Ma elmegyünk velük vacsorázni és te is jössz - mutatott rám. - Normális viselkedést elvárom!
- Rendben.
Csak ennyit mondtam.
- Na sipirc be a szobádba keress valami jó rucit az estére.. - hessegetett felfele mire elnevettem magamat.
Nem akartam még nagyobb vitát. Fontos számomra apám és szeretném, ha végre boldog lenne. Rengeteget gyászoltam/ gyászoltunk pár évvel ezelőtt, és borzalmas volt... És az is, hogy végignéztem, ahogy... Mindegy is! Itthonról ki sem mozdultam. Mivel nyáron történt ez az egész ezért szerencsére a suliból se kellett kivenni engem, mert, ha új suliba kellett volna járnom biztos, hogy megörültem volna... Utálok beilleszkedni. Apa el is akart költözni, de nem hagytam.. Itt nőttem fel, itt neveltek fel... Sikerült meggyőznöm pedig csak 14 éves voltam. Mai napig sem tudom, hogy vagyunk képesek itt lakni...
Remélem a fia és a nő is kedves lesz és azt is, hogy jól alakul az este. Szeretném, ha nem csalódna bennem. Kinyitottam a szekrényemet majd keresgélni kezdtem. Jó benyomást szeretnék kelteni viszont magamat szeretném adni nehogy az legyen a végén, hogy: „ez meg milyen ruha?" Egy kék fehér virágokkal teli kissé rövid egybe részes ruhát választottam ki aminek az alja olyan mint egy rövid nadrág. Gondoltam még hozzácsapok egy bőrdzsekit. Plusz előre kikészítettem a hozzá illő magassarkúmat és az ékszereimet. Fél órával a vacsora előtt elkezdtem készülődni. Felvettem a ruhát amit kiválasztottam aztán a többi kiegészítőt is. Megcsináltam a sminkemet ami hasonló volt a reggelihez. Szerintem hű voltam a öltözködésemmel kapcsolatban. Ha nem tetszik nekik akkor csak ennyit tudok hozzáfűzni: „Leszarom majd megszokod!" Beültünk a kocsiba majd egy méregdrága étteremhez érkeztünk meg. Bementem és észrevettem Sophiékat az egyik asztalnál. Szóval ezért nem hívott, mert még mindig vele lóg... Kérdőn néztem apára, hogy csak: „egy percet légyszi!" Elengedett. Huh. Odasétáltam hozzájuk.
- Mit keresel itt és mi ez a csini ruha rajtad? - kezdte halkan majd normális hangnemben folytatta végignézve rajtam.
- Hosszú annyi elég, hogy apám nem engedett el, sőt lemondta. Ja és, hogy mit keresek itt? Vacsorára jöttem apám munkatársával és a fiával... - magyaráztam.
- Hova? - kérdezte Ken.
- Ide meg oda - mondtam.
- Ugye azt tudod..csak nézz oda - biccentett a fejével Ken.
NE! Miért velem szúr ki az élet!? Miért Aaron, miért?
Homlokon csaptam magamat.
- Mondjátok, hogy álom... Mondjátok már! - masszíroztam a fejemet.
- Nem az - vágták rá egyszerre.
Apám fejével intett, hogy „gyere ide, mert már felmegy a vérnyomásom."
- Na megyek, jók legyetek! Védekezzetek, puszi! - küldtem feléjük egy légi puszit.
- Lua! - vágták rá egyszerre.
Vigyorogva mentem a mi asztalunkhoz, de amikor egyre közelebb mentem úgy elment a kedvem az egésztől... És most jön a filmbeli szöveg: „Nekem nem kell másik anyuka!"
- Csókolom és szia - "vigyorogtam" majd alaposan végigmértem.
Egy kék színű kockás inget hordott. Haját felállítva hordta. Annyira jó, hogy egymásnak öltöztünk.
- Tegeződjünk! - mosolygott Aaron anyja.
Nem tetszett. Nagyon nem.
- Elnézést, hogy csak most fáradtam ide csak volt egy kis elintézni valóm... - hadartam.
- Ideje volt - sóhajtott Aaron.
Gyilkos pillantást vetettem rá mire ő csak vigyorgott, mint a tejbe tök. Leültem apám mellé így pont vele szembe ültem. Csak egy kérdés: Miért?
- Rendeltetek már valamit? - Nézegettem az étlapot.
Aaron engem nézett nagy güle szemeivel míg az anyja az én apámat...
- Nem, mert épp rád vártunk - célozgatott az előbbi ügyre apám.
- Én cézár salátát kérek és egy dobozos kólát - tettem le az étlapot.
Mindenki engem nézett.
- Most mi az? Mit nézünk? - néztem körbe.
- Azt hittük, hogy te nem ilyeneket eszel - mondja Aaron.
- Talán baj? Úgy látszik tévedtetek.
- Kóla? Miért pont kóla? - kérdezi, már megint ő.
- Azt iszok amit akarok - néztem farkasszemet vele miközben apámék a rendelést vették fel.
- Aaron drágám te mit kérsz? - fordult felé az anyja.
- Pizzát.
Van pizza az étlapon? Megnéztem és tényleg volt. Néha jó lenne megenni legalább egy szelet pizzát, de nem teszem.
- Jó, de milyet?
- Hawaiit.
Fúj. Ananász. Utálom. Gyümölcsöt amúgy miért tesznek pizzára? Soha nem értettem.
Kínos csend honolt végig az egész társaságon. Most jut eszembe apa lehet, hogy elmondta a barátnőjének, hogy mit csinálok ő meg átadta Aaronnak. Idegesen kocogtattam az asztalt. Először a felnőttek ételeit szolgálták fel. Valami rizses halat ettek. A halat is szeretem sőt sokszor eszek is, de ez valahogy tálalva nem jött be. Meghozták az én vacsimat is, végre. A CocaColán az állt, hogy: „Bébi". Igen most ez nagyon menő lett országszerte. Szép lassan ettem miközben a telefonomon böngésztem.
- Tedd el légy szíves a telefonod! - szólt rám apám.
- De most miért?
Ha mondjuk nem apám mellett ülnék akkor az asztal alatt is telefonozhatnék... Mikor elraktam Aaronnak pont akkor hozták meg a pizzáját. Basszus megbír enni egy egészet? Én alig bírok megenni két szeletet. Egy étterembe vagyunk ő meg elkezdi habzsolni? Minek hoztak neki egyáltalán kést meg villát? Ahányszor ettem pizzát, akkor se szerettem velük enni.
Teli szájjal rám vigyorgott mire én elmosolyodtam. Apáék persze ezt nem vették észre mivel beszélgettek.
- Biztos, hogy nem kérsz egy szeletet? - ajánlotta.
- Nem, dehogy is utálom az ananászt. Fúj! - rezzentem össze.
- Pedig hidd el nekem, finom. Kóstold meg, de ha úgy nem ízlik szívesen leszedem neked az ananászt róla - mosolygott el kedvesen.
- Nem, tényleg, nem kérek, de azért köszi.
Majdnem azt mondtam, hogy „aranyos vagy"... Ha azt mondtam volna akkor biztos, hogy félreérti az egészet.
- Hát jó te tudod - harapott bele újból.
Ránéztem apáékra akik jó ízűen nevetgéltek mellettünk. Elmosolyodtam majd befejeztem az evést.
- Apa! - böktem oldalba.
- Mondjad!
- Rendelhetnék még valamit desszertnek?
- Ez nem kérdés! - mondta majd visszafordult a névtelenhez.
Igen fogalmam sincs, hogy, hogy is hívják Aaron anyját... Idehívtam a pincért majd rendeltem egy csokis muffint és egy epres shaket. Végigmértem a mellettem álló férfit. Nem tudtam eldönteni, hogy tizenéves vagy húsz feletti. Végignézett rajtam majd elmosolyodott. Elment majd mikor visszatért elém rakta a rendelésemet és egy papír cetlit amin a száma és a neve volt. Rávigyorogtam mire ő is, megköszöntem majd néztem, ahogyan elmegy. Beírtam a telefonszámát és a nevét a telefonomba miközben a turmixomat szürcsölgettem. Miközben a muffinomat fogyasztottam Aaron hanyatt dőlve a széken a hasát fogta. Felfalt egy egész pizzát. Engem nézett. Én is utálom azt amikor evés közbe néznek. Irritáló.
- Kérlek ne nézz! - hajtottam le a fejemet és próbáltam nem rá figyelni.
- Oké. - adott egyenes választ.
Ajh.
- Mondani szeretnénk valamit.. - kezdte névtelenke.
- Mit? Nem találkoztok többet? - kérdeztük egyszerre Aaronnal.
Kicsit meglepett. Egy újabb mosolyt lövelltem felé amit hamar észre is vett. Mindkét szülő mérgesen nézett. Kész, elnevettem magamat.
- Na mi az? - kérdeztem.
- Összeköltözünk! - mondták egyszerre.
- Mi?
- Mi a fasz? - kérdezte Aaron.
- Jól hallottátok. - mondta apám.
- Ezt nem hiszem el! Miért nem szóltál már az elejétől fogva? Mindent megbeszélünk, nem? Hát akkor meg? - felálltam majd kimentem az étteremből, apám jött utánam.
- Lua!
- Hagyj békén, pár éve halt meg anya és te máris helyettesíted egy másik nővel? Utállak.
- Lua, kedves és törődik az emberrel. Ha Aaron miatt van szólhatok neki és sajnálom, hogy nem szóltam, előbb kellett volna - próbálta menteni a helyzetet.
- Jó legyen, csak mert azt akarom, hogy boldog légy - öleltem meg - megoldjuk majd - suttogtam - Szeretlek apa!
- Én is téged - adott egy puszit az arcomra.
Gyorsan meggondoltam magamat. Csak az lebegett előttem, hogy apám boldog legyen. Biztos, hogy kedves lesz az "új anyám", igen. Eldöntöttem. Kedves ember!
- De Aaron nem alszik velem egy szobába! - jelentettem ki mire nagyot nézett.

//Aaron//

- Na mi az? - kérdezte a vöröske.
- Összeköltözünk! - mondták egyszerre.
- Mi a fasz? - csúszott ki a számon.
- Jól hallottátok! - mondta Luanna apja.
- Ezt nem hiszem el! Miért nem szóltál már az elejétől fogva? Mindent megbeszélünk nem? Hát akkor neg? - akadt ki teljesen a Luanna majd felállt és kiment az étteremből kicsi szeretett gyermek.
- Lua! - kiáltott utána az apja majd utána ment.
- Anya, én nem fogok veletek lakni csak, hogy tudd!
- Senkivel se akarsz lakni, egyik ember se jött be Aaron, na és hova mész, mert, hogy a mi házunkba nem lakhatsz egyedül a biztos!
- Kösz! Szerinted nekem könnyű? Akkor rohadtul tévedtél.
- Tudom, kicsim, hogy nem könnyű, de nem lehetsz mindig ilyen. Azt akarod, hogy kettesben éljük le az életünket?
- Azt - vágtam rá.
- Tudod mit, nem érdekel, ott fogunk lakni és kész. Nem te döntöd el hanem én. Vita lezárva!
Hirtelen Luat pillantottam meg aki jól elbeszélgetve sétáltak vissza hozzánk. Mi anyával miért nem tudunk így beszélgetni?
- Elnézést kérnék még egyszer, nem szerettem volna így viselkedni, csak nehéz ezt feldolgoznom - hadarta. - Isten hozott a családba!
Tessék? Fuhh... Most még jobban utállak Perez. Még egyszer visszakapod ezt. Visszakapod!
- Már te is? - kérdeztem tőle majd most én kirohantam az épületből.
Hogy képes ilyenekre? Hagyjanak minket békén. Utálom őket! Nem akarok velük lakni, így még nehezebbé teszik az életemet... Rágyújtottam egy cigire mikor Lua jött ki és fel vette az irányt.
- Ha te is jössz anyám dumájával akkor hagyjál békén! - intettem.
- Aaron, nekem sincs sok kedvem beszélgetni!
- Hát akkor meg takarodj már! - kiabáltam rá.
- Szerinted nekem olyan könnyű? - mutatott magára. - Nekem sincs sok kedvem veled lakni, de azt nézem, hogy apám boldog legyen... Neked egyáltalán nem fontos anyukád boldogsága? Hogy mással is boldog lehessen, mint régen!? - állt mellém.
- Nem tudsz te semmit! - néztem szemeibe.
Közelebb lépett.
- De úgyse tudsz mit tenni, még be se töltötted a 18-at, addig azt csinálsz amit anyukád akar... Szóval szívás van Armstrong. De te tudod...
- Már 19 vagyok, ha nem tudnád... - néztem rá beleszivva a cigimbe.
Egy kicsit megszeppent, a sminkje alatt is látni lehetett a piros arcát, majd köhintett egyet a füst miatt. Csak ott álltam és néztem ragyogó barna szemeibe. Visszasétált az étterembe én meg elnyomtam a cigimet majd elmentem. Miért érdekli, hogy mi van velem? Nem fogok összeköltözni vele semmi áron se!
Anyám is csak megjátsza magát, mint mindig... Szánalom...

//Luanna//

- Én mindent megpróbáltam. - léptem eléjük.
- Mi történt? - szaladt ide Ken és Soph.
- Összeköltözünk az történt - mondtam mire nagyot néztek - te nem tudnál vele beszélni? - pillantottam Kenre.
- Ő a legjobb barátom, de soha, de soha nem beszélünk bármi ilyesmiről - tette fel a kezét védekezésképpen.
Akkor mondhatni nem is legjobb barátok.
- És azt se tudod, hogy ilyenkor hova megy? - kérdeztem már megint én.
- Én tudom - szólalt meg névtelenke.
- Temetőbe ugye? - kérdezte Soph.
Egyből felcsillant a szemem. Fogtuk magunkat és indultunk is. Azért a vacsorát kifizettük. A srácok velünk utaztak.
- Na és most akkor jártok? - pillantottam hátra.
- Öhhmm.. - kezdték egyszerre. - azt hiszem igen... - szorították meg egymás kezét.
- Ha megmered bántani...- emeltem fel a mutató ujjamat - levágom a golyóidat és megetetem veled! - néztem rá komolyan mire nagyot nyelt.
- Nem fogom nyugodj meg! - mosolygott Sophra.
Elnevettem magamat.
- Én nem akarok bemenni. - közölte névtelenke.
- Ne haragudj, de hogy is hívnak? - kérdeztem váratlanul.
Kicsit kínos lehetett, de nem baj.
- Hát úgy látszik valamit elfelejtettünk... - pillantott apám Aaron anyjára, vigyorogva.
- Bell Brooks - mondta mosolyogva.
- Én meg Luanna Perez - vigyorogtam. - Na szóval ki megy be? - kérdeztem.
Mindenki rám nézett.
- Jól van megyek már! - tettem fel a kezemet megadva magamat.
Kicsit hidegre fordult az idő ezért felvettem a bőrdzsekimet. Bementem majd Aaront kezdtem el keresni. Ahogy a sorok között mentem már a sírás kerülgetett. És akkor megpillantottam anya sírját. Lefolyt egy könnycsepp az arcomon. Gyorsan letöröltem és haladtam is tovább. Nem ragadhatok le mindig, egyszer el kell, hogy engedjem.
Tekintetünk találkozott mikor megtaláltam. Gyors léptekkel mentem felé majd megöleltem. Váratlanul érte, de kezeit derekamra fonta.
- Tudom, hogy milyen nehéz, de nincs más választásod - súgtam fülébe.
- Tudom. - ott álltunk kéz a kézben.
Nem érdekelt ki bámul minket vagy, hogy mi történt ma a suliba. Csak öleltük egymást és elfelejtettünk mindent. Most az egyszer éreztem azt, hogy Aaron kimutatta az igazi énjét. Az egész pillanatot egy telefoncsörgés zavarta meg. Ajh. Előkapartam a zsebemből a telefonomat. Apa. Komolyan nem tud ide bejönni, ha mondani akar valamit?
- Szia - húztam el a szót.
- Sophékat haza viszem, légy szíves menj Bell-el! - mondta majd lerakta.
Elfordultam Aarontól és úgy szorítottam a telefont, mint még soha az életemben. Miért?
- Apa ezt még megbánod! - suttogtam magam elé.
- Ki bán meg mit? - kérdezte mire egyből ránéztem, a földet pásztázta.
Hajába túrva felém emelte a fejét. A szavam is elállt. Hirtelen megszólalni se tudtam.
- Öhhmm...izé...semmi - dadogtam.
Annyira zavarba voltam, hogy csak ennyi jött ki a torkomon. Szemeibe néztem és egyből elvesztem benne. Gyönyörű gesztenyebarna szemei vannak. Istenem. És ő is engem nézett. Jesszus miket beszélek én. Megráztam a fejemet majd ki nyögtem egy „mennünk kell" félét majd a kocsijukhoz mentünk.
- Na és kihez költözünk? - kérdezte Aaron édesanyjától.
Váratlanul érte a kérdés ahogy észrevettem.
- Hát ami azt illeti... - kezdte az Bell.
- Hozzánk, igaz? - néztem ablakon keresztül az elsuhanó utat.
- Igen...
- És mikor? - kérdeztük egyszerre.
Rám mosolygott majd végignézett rajtam. Beleharapott alsó ajkába majd tekintete újra arcomat fürkészte. Különös bizsergés járta át a testem minden egyes szögletét. Ajh.
- Holnap! - közölte mire Aaron rám vigyorgott.
Mire feleszméltem már a házunk előtt álltunk. Kiszálltam majd elköszöntem tőlük. Apa nem nyitott ajtót. Ezért át kellett másszak a kerítésen amiből az lett, hogy a ruhám is elszakadt. Biztos, hogy Aaron élvezte ezt a pillanatot. Apával ezért még számolok. Miért kell pont holnap? De legalább megmarad a házunk...
Egy új ruhát is fog nekem venni, azért is! És holnap kelhetek korán... Várjunk! Hisz az én szobámba rendben, és amúgy se az én dolgaikat hozzák...
- Apa ez nem fog menni! - akasztottam fel a bőrdzsekimet a válfára. - Nem költözhetnek ide és kész!
- De idefognak ha akarod, ha nem! - mondta majd el is sietett.
Nyugodtan hagyj faképnél. Nyugodtan... Fogalmam sincs, hogy mi van velem. Egyik pillanatban „jöhetnek, oké" most meg „nem". Nem értem magamat. Hangulat ingadozásaim vannak, az egyszer biztos.

A fejezet szerkesztve lett: 2016. 08. 05