Chapter Twelve

Sziasztok, végre megérkezett a várva várt rész, Aeron szemszögéből*-* Köszönöm a 16 feliratkozot és a több, mint 20.000+ kattintást, hihetetlenül jól esik*-* Köszönöm<3

Chapter Twelve

- Azt hiszem szakítani fogok vele.. - mondta ki végül egy mély levegő vétel után.
- Te megörültél? - nyíltak tágra szemeim.
- Mért most mi van? - állt meg hirtelen majd kérdőn pillantott rám.
- Ha szakítasz vele tuti, hogy összeroppan, szegény lány.. Akkor minek mentél bele? - kérdeztem tétlenül.
- Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz, jó? - emelte feljebb a hangját. - Azt hittem,hogy hamar túl leszek ezen a dolgon és mehetek a következőre, de közbe nem is bánom, mert megbántani nem akartam. De ha most nem szakítok vele akkor rámegyek egy másik csajra.. És azt se akarom. - indult el újra.
- Te vállaltad be, te vállalod a következményeket.. - mondom neki szemtől szembe.
- Hát kösz a sok segítséget.. - vágja hozzám flegmán szavait.
- Mért most mi a szart mondjak? Azt, hogy jó, szakíts vele és bántsd meg? - emeltem feljebb a hangomat.
- Hirtelen mennyire megváltoztál! Soha nem érdekelt, hogy mi van az én kapcsolataimmal, meg, hogy kit bántok meg! Soha nem így álltál hozzám, se senki máshoz. - ordította le a fejemet.- Mi van veled? - vitte lejjebb a hangját, de egyből vissza is váltott eredeti hangnemére.- Mi történt azzal az Aeronnal aki bulizni jár és csajokat dönget? A többiről már nem is beszélek.. Bárcsak minden a régi lenne.. - halkult el a hangja már megint. - Nem tetszik ez az Aeron! A régit akarom, érted? Azt az Aeront akivel hetente buliba járunk és halálra isszuk magunkat és, hogy csajokat szendünk fel egy jó kis alkalomra.. Ezt a barátomat kérem vissza! Tudod mit? - emelte fel magasba mindkét karját. - Ha végre észhez tért a régi Aeron akkor értesíts, kérlek! - húzta össze a szemeit egy pillanatra majd gyors léptekkel elment mellettem.
Most értem arra a pontra, hogy valamit tényleg elszúrtam. Valami nincs rendben és ezt még a barátom is észrevette.. Túl sok ez egyszerre... Először ez az összeköltözösdi majd Luanna, később David és végül Ken. Egyszerűen nem bírom ezt már! A hasamba az a bizonyos érzés kering. Idegesít. Nem akarom ezt az érzést! Újra feleleveníti bennem a régi időket mikor egy rakás szar voltam. Bezárkóztam a szobámba és vártam a tökéletes pillanatra mikor véget vethetek az életemnek. De nem tettem meg, mert túl gyáva voltam hozzá. Gyáva...
Ahogy a fejembe megismétlődik ez a hang..
Egyszerűen szenvedés volt. Teljes depresszióba kerültem akkoriban. És ez mind apám miatt. Fájt, de még mennyire. Csak apámra számíthattam, anyám magasról leszart és ennek hatására rosszabb lett minden. De teljesen megértem apámat, biztos, hogy örületbe kergethette ez a nő - az anyám. Csak a mai napig nem tudom, hogy miért ugrott a vonat alá és nem vált el anyámtól. Biztos jobbnak látta ezt. És ennek hatására találtam rá Kenre. Először mikor belevitt egy kisebb balhéba, féltem, hogy anyám mit szól. Meg is kaptam tőle a magamét. Hirtelen mennyire érdekeltem, ugye? Csak az ilyen dolgaimra nézett fel, másra nem. Ezek után még több ilyenbe belementem... Éreztem, hogy ez jó és szép dolog. A drog, a cigi, az alkohol és na meg persze a nők akik elcsavarták a fejemet... Annyira jó volt és végre éreztem, hogy van kiút ebből a sötétségből. Csak még az az egy dolog kínoz és kísért, hogy anyám, soha, de soha nem szerette az apámat... Mindig várta, hogy mikor mehet már végre a következőre.
Miután apám meghalt, nem nagyon érdekelte, csak inkább az amit utána kapott. Elment bulizni, holtrészegre itta magát csak, mert felszabadultnak akarta érezni magát... Volt, hogy végig kellett hallgatnom, ahogy anyám a másik szobámban elér az orgazmusig. És akkor itt jött képbe Ken, amit már elmeséltem. De most talán ez a Mike pasas remélem hatni fog rá. Bár tudom, valamit biztos el fog cseszni és akkor kezdődhet újra megint a szokásos anyai viselkedése... A saját anyámról beszélek és kimerem mondani, hogy nem csodálkoznék ha egy kurva lenne.(Vagy már lehet, hogy az. Nem lehet tudni.) És itt van Luanna aki emlékeztet mindezekre. Ezekre a szörnyűségekre. És azt hiszem ez jó. Isten is úgy akarja, hogy erről beszéljünk. Szeretné ha megnyilnák előtte. De mikor ránézek, egyszerűen meglátom benne a világot s minden haragom elszáll ami eddig volt. Szeretném megérinteni, megcsókolni, megölelni, beszívni illatát... Szeretném minden egyes porcikáját, hogy enyém lehessen. Ő az a személy az életemben aki tudja is, hogy milyen ez az érzés. Ez a hasogató érzés. Szeretnék neki megnyílni, de nehéz. Szeretném kibökni neki, hogy: „Hé, ez van, szükségem lenne rád!” De egyszerűen nem megy.
Úgy döntöttem, hogy nem megyek suliba. Visszafordultam majd egyenesen a temetőbe mentem. Ott biztos, hogy senki se fog keresni, legfeljebb anyám aki tudja, hogy mindig idejárok. A parkba is mehettem volna, de elkaphatnak a rendőrök azzal, hogy miért nem vagyok suliba és akkor oda elvisznek. Előfordult már, de mondjuk tizenkilenc évesen nem biztos, hogy ez történne, mert elég ha tizenhat éves korig jársz suliba. Jó, feladom, kész! Nem tudom, hogy el e kapnának, de fő a biztonság. Lassan battyogtam az utcákon át keresztül és gondolkoztam miközbe egy kavicsot „hordoztam” magammal, rugdostam. Vajon a tanár észrevett, hogy nem mentem be? Ennyire hülye én se lehetek... Biztos, hogy észrevette. Mi van akkor ha kirúgnak? Mit fogok csinálni? Anyám tuti, hogy kinyírna és valami jó fizetős koliba dugna csak azért, hogy jól messze legyek tőle... Isten bizony, hogy így lenne.. Most mit kezdjek magammal? Mit tegyek? Milyen hihető dolgot adjak be az anyámnak, hogy el is higyje? Elmagyarázni ezt az egészet nem fogom neki. Miért is mondanám? Én soha se számíthattam rá, de én se rá. Ez így volt rendjén és így is akartuk. Tisztába van azzal, hogy miket tett és én is. Én néha bánom, de szerintem anyám meg se próbálja és nem is akarja megbánni. Talán mindig ilyen lesz, talán sohase fog megváltozni...
Elszomorító, hogy ilyen az én édesanyám. Ő hozta ki belőlem ezeket a dolgokat. Az ő hibája. Miért szült meg egyáltalán? A másik fontos kérdés az, hogy miért nem tudott olyan anya lenni, mint a többi? Miért? Az élet miért engem szemez ki?
Hirtelen megpillantottam egy rendőrautót gyorsan beszaladtam a temetőbe. Szerencsére nem vettek észre... Vagy mégis? Lényegtelen volt. Leültem az egyik padra és vártam. Csak nem tudom mire. Ha már itt vagyok akkor megnézem apámat és azt hiszem nem ártana többet kijönnöm ide. Ellenőrizni a dolgokat és akár virágot hozni. Csak mentem a sorok között, szememmel azt a bizonyos helyet kerestem. Mikor odaértem a szemeim kipattantak és a düh kerített hatalmába. Az adrenalin szintem az egekbe szökött. Ki ez?
Gyors léptekkel közeledtem a személyhez, ahogy egyre idegesebb lettem... Mikor odaértem vállánál fogva felrángattam, hogy szembe tudjon velem nézni. Arcai szinte minden egyes vonulatán egy ránc húzódott végig. Kissé borostás arca volt. Ősz haját oldalra fésülve hordta. Zöld íriszeivel engem vizslatott. Körülbelül ilyen ötven körülinek saccoltam a gondolataimban. Ki lehet ez és mit keres az apám sírjánál?
- Maga kicsoda és mit művel? Mit képzel magáról, hogy idejön és elkezd kapálni és kiszedi a virágokat? Ha?-Kiabáltam mára már szinte.
Azt hiszem lassan beszélni se fogok tudni.
- Elnézést! Kérem ne haragudjon! Csak láttam, hogy eléggé gazos és a virágok is elkorhadtak. Gondoltam kicsit rendbe hozom! Nem akartam semmi bajt, remélem nem baj! - mondta majd felkapta a vödröt és a kapát illetve a gereblyét majd szép lassan elsétált.
Furcsa volt ez az egész, de megnyugodtam és mellesleg örülök, hogy megcsinálta. Ennyivel kevesebb dolgom van. Bár pár virág nem ártana.
- Jaj apa – sóhajtottam. - Miért van mindez? Miért kellett elmenned? Mond meg, mit csináljak? Ken megharagudott rám csak azért mert más lettem, pedig mindig is ilyen voltam csak mégis más. Most mégis mit tegyek? Gondolom most hülyének nézel, hogy itt beszélek egy sírhoz és semmi nem történik... Legalább gyere ide és állj velem szembe vagy mit tudom én... - mondtam ki. - Egy sírhoz beszélek. - csaptam homlokon magam.
Én megzakkantam? Vagy most mi van? Miért beszélek apámhoz, hogyha nem hallja? Megörültem! Pszhiologushoz kellene járnom, ez nem normális. Ahogy semmi se az vagy csak én vagyok itt a hiba. Előbb utóbb belefogok ebbe örülni és ugyanez lesz velem, mint apámmal, de ezt nem akarom. Gondolataimat egy hang zavarta meg.
- Ez szerintem teljesen természetes... - szólalt meg egy hang a hátam mögött mire megfordultam.
Amint megint megpillantottam az előbb elment személyt újra elfogott a düh. Már megint mit akar? -Nem megmondtam, hogy tűnjön innen? Meddig állt itt és mit akar? - vetettem oda neki.
- Engedd meg, hogy bemutatkozzak! - vette le a kesztyűjét. - Jason Armstrong. - nyújtotta a kezét mire kezet fogtunk és én hirtelen még bemutatkozni is elfelejtettem.
Ezt nem hiszem el!
- Bizonyára te vagy Aeron! - mondja mire aprót bólintok. - Nem is ismersz fel? Aeron, én vagyok a nagyapád! - mondta ki én meg egyből karjaiba ugrottam.
- Nem hiszem el! - hajtogattam egyfolytában.
Végre valaki aki remélem, hogy normális a családunkból. Egy személy... Na jó, csípjetek meg!
- De igen is hidd el! - tolt el magától.
- De akkor, hogy hogy nem találkoztunk eddig? - kérdeztem.
- Áh. - legyintett. - ez egy hosszú sztori.
- Van időm. - mosolyogtam már szinte ez inkább vigyorgásnak volt nevezhető.
- Nem iskolába kellene lenned? - döbbent rá.- Anyád nem fog örülni, ha megtudja. - legyintette meg az ujját előttem.
- De, de nem volt kedvem menni vagyis összevesztem az egyik haverommal, lényegtelen. - mondtam a földet kémlelve.
-Ha már gondolom nem akarsz visszamenni..
Bólintottam.
-Akkor befejezhetnénk amit elkezdtem. - nyomott a kezembe egy kapát.
Egy ideig elvoltunk míg rendbe hoztuk apu sírját, de utána nem tudtunk mit kezdeni magunkkal. -Gyere, a mama biztos már kíváncsi rád! - mondta majd elindultunk.
-Akkor elmeséled, hogy mégis, hogy hogy nem találkoztunk eddig? - szorítottam össze a szemem és az öklöm a válaszért.
Bólintott majd mentünk tovább. El sem hittem, hogy ez történik meg velem és pont ma! Eléggé hihetetlen volt ez az egész!
Körülbelül három percet gyalogolhattunk. A házat megpillantva furcsa érzés ment keresztül rajtam. A kerítés hófehér volt, de már pattogzott le róla a festék és alatta már látszott a régi színe. Az ajtó nyikorogva nyílt és zárult be előttem. Az udvaron rengeteg virág volt, többféle színben. Volt amelyik a szomszéd kerítésére is felfutott. A sok növény között egy kis szökőkút feküdt. Az ablakok is régiek voltak, a falról - ami fehér volt - már jött le a vakolat.
Egy kis terasz is volt és ráadásul egy kutyájuk is ami be volt zárva. Mintha sejtette volna, hogy jövök. Letettük a szerszámokat majd beléptünk a házba. Egyből levettem a hátizsákomat, a kabátomat és végül a cipőmet.
A levegőbe az a tipikus szag terjengett. Elég otthonos volt a lakás. Mindenhol szinte volt egy, egy kép. És még az egyikbe fel is ismertem magamat. A papámmal együtt léptünk be a konyhába.
Neki is ősz haja volt és ráncok lepték el az arcát. Félig a mosogatónak támaszkodott. A nagyi megbizonyosodva pillantott a papámra.


-Ő az - mondta ki mire már csak azt vettem észre, hogy a nagymamám karjai között vagyok. Elengedett majd kezei közé temette az arcomat. Könnybe lábadt a szeme majd megpuszilta az arcomat.


-Gyere, ülj le! - invitált az asztalhoz majd leültem.


A fiókból kiszedett evőeszközöket míg a szekrényből egy lapos és mély tányért. Elém rakta az imint említetteket majd ő is leült. Mindannyian szedtünk a levesből és lassan elkezdtük fogyasztani a forró ételt. Nem bírtam sokáig, kíváncsi voltam, hogy mégis miért nem beszélt anyám róluk. Jó tudtam, hogy vannak nagyszüleim s élnek, de nem emlékszem, hogy találkoztunk volna a mai napon kívül. -És akkor végre elmesélnétek, hogy mégis miért nem találkoztunk soha? - tettem le a kanalat mire az nagyot csörrent.


-Azért azt ne mond, hogy soha. Kiskorodba rengeteget találkoztunk, de egy idő után anyád megtiltotta és feljelentéssel fenyegetőzött... Kénytelenek voltunk ezt elfogadni. Aztán meg jött apád halála... -magyarázta a nagyi.


-Na onnantól, kész, vége. Egyikünk se bírta ezt a nagy csapást. A lábunkat ki se tettük a házból, itthon gubbasztottunk. - szólalt már meg a papám is.


-És akkor nekem? - mutattam magamra. - El kellett, hogy viseljem, ahogy az anyám a másik szobában dug... - keltem ki magamból.


-Nyugodj meg! - fogta meg a kezemet a nagyi. - Tudjuk, rossz érzés lehetett, de nem tehettünk mást. Sajnálom, értsd meg! -szorította meg a kezemet.


-Megértem és nem haragszok rátok csak leginkább az anyámra... - mondtam nyugodtan. - És mesélj magadról! Mégis, hogy futottatok össze nagyapáddal?


-A temetőbe - mondtam. - Semmi extra nincs velem igazából.


-Suli?-kérdezték egyszerre.


-Megyeget - forgattam a kezemet.


Mivel kérték, hogy még meséljek magamról ezért szinte elmondtam mindent. Igen, mindent. Némelyik tetemet nem nézték jó szemmel, de azt is nézték, hogy én jelenleg milyen helyzetben vagyok.


Kicsit furcsáltam, de ők csak azt mondták,hogy ilyenek ezek a mai fiatalok. Na ezt most megkaptátok! Akarom mondani, megkaptuk. Anyáról, Mikeról és Luáról is beszéltem. Alig akarták elhinni, hogy már több napja összeköltöztünk.


-Na és ez a Luanna, kedves? - kérdezte mamám miközbe elém rakta a desszertet, de pont akkor kellett megcsörrenie a telefonomnak.


-Ha megbocsájtasz...-mutattam a készüléket felé majd felálltam és egy kicsit arrébb mentem.


„Lulu” - állt a kijelzőn.


Igen, Lulunak van beírva, de olyan aranyos. Egy fél másodpercig hezitáltam majd felvettem.


-Aeron?! Hol vagy? - kérdezte már a végét magasabb hangnemben.


-Nem fogod elhinni,hogy hol, de most le kell tennem! - pillantottam a mamámra majd az inycsiklandó desszertre.


Azt hiszem a nyálam is kifolyt.


-Ne, ne tedd le, kérlek! - kérlelt.


-Jó!


-Minden rendben van? Mindenki tőlem kérdezi, hogy miért nem jöttél suliba! Vigyázz magadra, jó? És azt ugye tudod, hogy anyukádtól ki fogsz kapni? - váltott hirtelen témát.


-Oké, tudom. Ne aggódj! Jó kezekbe vagyok! Majd mesélek, rendben? - mondtam mosolyogva,de sajnos ő ezt nem láthatta.


-Jó, majd én is. Sophie azt üzeni, hogy kettő óra fele legyél... a hol is? - kérdezte inkább magától, mint tőlem.


- Flushing - Meadows Corona Parkba! - kiabálta a háttérbe Sophie.


Felnevettem.


- Na szóval ott, vigyázz magadra, jó? - mondta már a végét halkan.


- Jó! - én is beszéltem halkan mire egy nevetést hallatott el magától.


- Na szia!


- Szia! - mondtam majd leraktam.


Visszamentem a konyhába ahol nagyi vigyorogva ült az asztalnál.


- Mi az? - kérdeztem miközbe leültem és alig vártam, hogy belekóstoljak a sütimbe.


- Ez a Luanna volt, igaz? - vigyorgott még mindig.


- Jaj, mama! - csaptam hirtelen az asztalra.


- Igen - vigyorogtam el én is a végét mire elnevette magát.


- Anyádnak, ne mond el!


Először nem értettem, hogy mire gondolt majd leesett.


- Nem terveztem! - ettem bele már végre a szuflémba.


- Ugye azt tudod, hogy nem fogja megengedni, hogy járjatok? - mondta halál komolyan a hangjába és csak most tűnt fel,hogy kettesben vagyunk.


-Erre nem gondoltam, bár az a tervünk, hogy szétszedjük őket... -mondtam ki.


- Aeron! Nem kell szétszedni őket! Maguktól fognak szétmenni! Érted? Ez a Mike ráfog jönni,hogy milyen anyád és otthagyja! - döbbentett rá a nagyi.


- Kezdődik előről minden... - sóhajtottam.


- Nem, nem fog! Ideköltözöl vagy veszünk neked egy házat! Valahogy, de megoldjuk, rendben?-simította meg a karomat.


- Tényleg! Már rég elköltözhettem volna, de sajnos "nem volt szívem hozzá" -emeltem ki az utolsó szavakat idéző jeleket varázsolva a levegőbe.


- És amúgy honnan veszed, hogy nem engedné meg? Lua apja kedves, már amennyire, ő biztos megengedné - mondtam mára már teli szájjal.


- Ismerem anyádat, nem hiszem, hogy sokat változott volna azóta! - mondta a szemembe.


- Ezt mégis honnan veszed? Eddig nem foglalkozott velem, most miért tenné? - keltem ki magamból. -Nyugodj le! - nyugtatott. - akkor nem tudom, azt csinálsz amit akarsz, Aeron! - csapott az asztalra majd felállt.- Az ember segíteni akar, de te még el sem fogadod... - sétált el.


- Igen?Jó. - álltam fel már én is. - Majd meglássuk! - suttogtam magam elé.- Majd meglássuk!


Még magam sem értettem, hogy miért háborodtam fel, hisz igaza volt. De még mindig csak reménykedni tudok, hogy anyám megengedné, de tuti, hogy nem mondom el neki. Kicsit zavaros ez az egész. Elhagytam a házat majd lassan elsétáltam a parkig. Hazamenni nem akartam, mert tuti, hogy ki kaptam volna a lógás miatt. Leültem a legközelebbi padhoz majd, mint egy csöves szétterültem rajta. Röhögtem egy sort magamon majd kiegyenesedtem. Egy pár percig így ültem majd rájöttem, hogy a parkba van ingyen wifi.


Körülbelül ezt addig csináltam míg meg nem érkezett Sophie. Ezzel csak egy gond volt, hogy Kennel. Jaj, istenem! A lányok beszédei... Béküljetek ki, mert nem bírom látni, hogy a pasim a legjobb barátjával rosszba van... Pedig általában a fiú legjobb barátok mindig megmaradnak, csak a lányok vitáznak mindig majd összehordanak egymásról mindent. És mit látsz? Két óra múlva már megint barátok. Azta. Na az ilyeneket nem bírom.


Láttam, hogy Kent alig bírja iderángatni, nem foglalkoztam vele még az eszembe se jutott, hogy segítsek neki. Inkább csak néztem őket majd jót röhögtem rajtuk. Miért is segítenék neki? Ken úgyse akar velem beszélni, a régi Aeront akarja. Amit biztos, hogy idővel megfog kapni. Még ki tudja, hogy mi lesz az ami engem felfog baszni. Elém léptek mire Sophieka drága megszólalt:


- Mi a fasz bajotok van? Most kibékültök vagy egy ceruzát fogok feldugni a seggetekbe! Választhatok! - emelte fel a mutató ujját a jobb kezén.


A bal kezével Ken oldalát inkább pulóverét szorongatta, hogy el ne szökjön. Egyszerre nevettünk fel majd elkomolyodtunk.


- A ceruza jobb - mondtuk egyszerre halál komolysággal a hangunkban.


Nekem nem sok kellett, hogy elnevessem magamat, de Kenről csak a komolyság szűrődhetett le róla.


-Na most szépen megyünk megnézünk egy filmet és mindent elrendezünk... - mondta összehúzodott szemöldökkel majd megakarta fogni a karomat, de elhúztam.


Most szemeivel hunyorgott rám majd közelebb lépett Kent magával toloncolva. Elkapta a pólómat majd ügyes kézmozdalatának köszönhetően megcsavarta az anyagot majd közelebb húzott annál fogva. Felhúzta az egyik szemöldökét ami tökéletesen ki volt szedve. Mintha az élete múlott volna rajta.


-Nem vicceltem... - szemeit enyémbe fúrta.


Egy cseppet sem féltem tőle. Egy lánytól? Chh... Most legszívesebben lekaptam volna a barátom előtt, hogy még nagyobb vitát csináljunk kettőnk között, de nem tehettem. Persze ezzel elértem volna azt, hogy jól összeverekedünk vagy azt, hogy ezt őt nem is érdekli, mert alapból nem kaphatja meg a lánytól azt amit. De mivel itt van Luanna, most ő is közre játszott volna. Mindenki utált volna kivéve Ken, ha a nem érdeklést válassza. Ő igenis „büszke” lett volna rám... Jaj, de jó, visszatért a régi Aeron! Aha, azt csak szeretné.


-Rendben? - engedett a fogásán.


Szemeiben aggódottságot véltem felfedezni. Végleg elengedett majd valami olyasmi félét motyogott, hogy „bocs, a pólód...” Megigazítottam miközbe Kent elengedte, de ő neki simította le a pulcsiját majd meg is csókolta miközbe motyogott valamit. Igazából nem voltam kíváncsi arra, hogy mikor nyelik le végre egymást.


- Na jössz már? - zökkentett ki a gondolataimból a kis szőkeség.


- Konkrétan hova? - kérdeztem vissza.


Kérdéssel kérdéssel válaszolunk szabály.


- Moziba.


- Te erőltetted, te is állod - mondtam.


- Én is akartam és valahogy sejtettem, hogy ez lesz a válaszod - forgatta meg barna szemeit. Válaszul csak megráztam a fejemet.


-És, ha már itt tartunk... - állt meg egy pillanatra Soph. - Én választom ki, hogy melyik filmet nézzük meg... - vigyorgott gonoszan rám majd a Kenre.


Csak ne valami unikornis póni legyen vagy kivágom magamat... Romantikus film? Eszembe ne juttasd. Lassan battyogtunk és útközbe még egy rohadt boltba is be kellett menni, mert megtetszett neki valami felső. Jól nézhettünk ki. Két srác kisérget egy lányt. Még a pénztáros is kérdőn nézett ránk. Én mondtam. Igazából nem is tudom, hogy eddig miért nem mentem haza. Talán tartok Sophietól? Gondolatomtól még én magam is elnevettem magamat. Legfeljebb a film alatt elszökök. Biztos halálra fogják egymást smacizni. Mikor végre beértünk a moziba egyből leültem az egyik székre, mert már ki voltam fáradva Sophietól meg drága ruháitól. Hogy tudnak a lányok ennyit vásárolni? Na, mindegy. A szememmel az egész teret méregettem.




Azt a bazi nagy csillárt ami bevilágította az egész helyet. Bár szerintem meg is vakultam, mert utána már fényeket láttam mindig magam előtt. Majd szépen lassan kitisztult a látásom. Tovább nézelődtem és, mint fiú létemre egy lány seggére tapadtam. Na jól van! Alig akartam elvenni a tekintetemet, folyamatosan rossz perverz dolgok futottak át az agyamon, hogy miket csinálnék vele. Hogy tudok ilyenre gondolni miközbe barátnőm van? Jobban szemügyre vettem mára már a lányt hátulról.

Fekete bőr szoknya alá egy fekete harisnyával és egy szintén fekete magassarkúval, kékes kockás inget viselt és persze az, az elmaradhatatlan rohadt fekete bőr táska és még, hogy még több dolgot tudj levenni róla egy fekete sapka is volt rajta. Még néztem egy kicsit majd rájöttem, hogy a lánynak vörös haja van, alul pedig rózsaszínes volt. Túl sokáig néztem s, mint ha megérezte volna, megfordult. Egyenesen a szemembe nézett. Nem tudtam elhinni, hogy ő az, csak tátott szájjal bámultam. Elvigyorodott majd felém lépkedett kezében egy nachossal és egy pohár kolával. Mikor ideért lerakta az előbb említetteket és kihúzott mellettem egy széket majd leült. Megfogta a kezemet és jó erősen megszorította. Szemei aggodóvá váltak amikor odanéztem. Nyakamba ugrott majd jó erősen magához szorított, fejét pólómba fúrta.

-Miért nem jöttél? Jó majd mesélsz! Igazából megharagudtál volna, ha egyedül jöttem volna Markkal? - mondta el egy szuszra.

Alig bírtam felfogni. Vettem egy mély levegőt majd megsimítottam a haját, tudtam, hogy ezt szeretné.

-Nem - mondtam ki. - Csak szólhattál volna! - emeltem fel a fejét, hogy szemembe tudjon nézni. Sapkája leesett és haja kócos lett.

-Nem bírom a hazugságot, ezt tudnod kell! Bár most nem hazudtál és remélem nem is fogsz! Tudom, hogy elmondtad volna... - nyugtattam meg majd lassan közel hajoltam és megcsókoltam. 

Nem foglalkoztam azzal, hogy bárki láthat minket. Tudtam, hogy tetszik neki a közelségem. Elhúzódtam tőle mire elnevette magát. Száján a rúzs elkenődött. Kérdőn néztem rá mire felvette a sapkáját a földről és rárakta az asztalra. Táskájába kotorászott majd kivett valamit. Kinyitotta majd megigazította a sminkjét. Aha. Szóval tükör, smink. A másik két elengedhetetlen kellék a lányoknál. Mikor végzett rám nézett majd a számhoz nyúlt és elkezdte sikálni. Mintha drótkefe lett volna a kezébe pedig csak az ujjai voltak azok. Nyelvét kicsit kinyújtva koncentrált. Néztem minden egyes mozzanatát. Benedvesítette ujját majd végighúzta a számon. Mikor végre befejezte rákérdeztem kisebb jelenetére.

-Ez mégis mi volt? - dülledtek ki szemeim.

-Bocsi, kicsit rúzsos lett, de már leszedtem. - nevetett fel majd felállt, ahogy én is és odasétáltunk a többiekhez.

Megfogtam Lua kezét, hogy még véletlenül se forduljon a kis eszecskéjébe Kennek, hogy „na akkor most jöhet Luanna...”. Nana, ezt nem játszuk! Persze nem haragszunk Luára, hisz két barát mozizni megy, nincs benne semmi. Ráadásul tudom, hogy egyikőjük se mozdulna rá a másikra. Markot régebb óta ismerem és tudja jól, hogyha az én tulajdonomhoz nyúl akkor azt nagyon megbánja. -Menjünk már! - sürgetett minket Sophie majd befelé terelt minket.

Jobb oldalra ültünk úgy körülbelül középre. Legbelülre Mark majd Luanna, aztán én, mellettem Sophie és ő mellette drága barátom. Fogalmam sem volt, hogy milyen filmet fogunk nézni. Tétlenül ültem, a hasam elkezdett görcsölni az idegességtől. Bár nem tudom, hogy miért lennék az. Csak most veszem észre, hogy körülöttem finomságok vannak. Miközbe mindenki szeme a filmre ragad én addig kihasználom az alkalmat. De még se olyan könnyű, mint gondoltam. Egyfolytában Kent bámulom, hogy végre észrevegyen, de rám se néz. Majd végre felém fordul. Jelzek neki, hogy terelje el a csaj figyelmét. Bólint. Benne van. Hirtelen rám pillant Sophie mire rávicsorítok. Ken elkezd röhögni miközbe Soph szemét forgatva fordul felé. Egyből abbahagyja a nevetést. Kihasználja az alkalmat, megcsókolja. Gyorsan belemarkolok a popcornjába majd szinte a felét a számba tömöm. Egyből felém fordul én meg a másik irányba, röhögve. Oldalra lesekedve is látom, hogy szúrós szemekkel néz engem. Újból elnevetem magamat. Lassan elkezdem lenyelni a számban lévő popcornt. Valaki hirtelen megrázza a vállamat. Egyből odafordulok, de nem kellett volna ugyanis Sophie beletömött még egy adagot.

-Kérsz még? - röhögött a fülembe mire a szememet forgattam.

Próbáltam úgy leküldeni az ételt, hogy ne essen ki a számból a folyamatos nevetés miatt. Inni is kéne valamit. Szépen lassan bevetettem azt a régi trükköt miszerint a pasi ásít egyet és közbe átkarolja a csajt. Na ezt megcsináltam. Vártam pár percet majd megböktem Lua vállát aki egyből Mark felé fordult. Kapva megint az ujjabb alkalmon, gyorsan kivettem a műanyag poharát a tartójából majd ittam belőle egy keveset és visszaraktam. Ezt mind körülbelül pár másodperc alatt amíg nem figyelt. Így járnak, ha nem vesznek nekem kaját! Lopkodok.

Igazából nem is értettem,hogy mi volt a lényege, címe a filmnek. Nem annyira tetszett, de elment. Mozi után elköszöntünk egymástól és Luval hazafelé indultunk.

-Mégis, hogy fogod elmondani anyukádnak, hogy nem voltál suliba? Gondolkozz már mielőtt cselekszel! Tuti, hogy le fog cseszni! - szorította össze a fogát.

Miért kell értem aggódnia?Egy rohadt vitával megúszom az egészet. Legyintettem mire, mint egy pulyka felfujodott és előre sietett. Ez valamennyi szempontból jó is volt. Egész végig így mentünk, mert kénytelen volt bevárni másrészt nem „futottam” utána.

Otthon hazaérés után vártam azt a bizonyos lebaszást. Lua, ő csak felszaladt a szobájába. Nem is értem, hogy mi a baja, de ő tudja... Ledobtam a táskámat a földre majd elmentem vécére miután végeztem ittam egy pohár vízet és leültem az asztalhoz. Igazából gondolkodni akartam volna,hogy most mi lesz ezek után, hogy találkoztam a nagyiékkal, de végülis nem jutottam messzire.

Felfelé lépkedtem a lépcsőn. Gondoltam elkérem a mai házit amit Lu is meg tud adni. Hirtelen rontottam be szobájába. Gépe fölött ült és nagyon nézett valamit majd mikor meglátott lecsapta a laptopja tetejét. Érdekes. Valamelyik nap is ezt csinálta. Mintha bármi titkolni valója lenne előttem. Persze tudom, ha valami lenne elmondaná, de mivel nincs semmi ezért, hogy tudná közölni velem? Biztos valami csajos dolog amit én nem láthatok... Először furán nézett rám majd leesett neki, hogy miért vagyok itt. Megadta a legfontosabbakat majd kiküldött a szobájából. Mi van, barbizni akar? Anya és Mike pont akkor esett be az ajtón. Nem, nem fogom „anyáéknak” nevezni! Egy csomó cucc volt náluk, gondolom vásárolni voltak.„Jó” kisfiú létemre elvettem az egyiket anya kezéből majd a konyhába vittem és kiszedtem belőle a dolgokat amiket el is pakoltam. Ezt mind csak azért, mert nem akartam kiabálást. Anyám leült az egyik székre majd a csekkeket kezdte bontogatni. Leültem mellé és megkérdeztem ,hogy kell-e valamit segíteni. Nem. Hozzám vágott egy szelet csokit mondván enyém.

Megköszöntem majd fél másodperc alatt elpusztítottam.

-Anya..!

-Nem haragszom, igen, írok igazolást! - mondta halál nyugodtan és még mosolygott is.

Kidülledt szemekkel néztem rá. Furcsáltam. Anyám? Már rég kiverte volna a patáliát... Tudni illik, rengeteget lógtam és ezért sulit is kellett, hogy váltsak. De valami itt nagyon nincs rendben. Nagyon sántít ez az egész. Vagy tényleg boldog? Áh, kétlem. Még egy édességet adott, de azt fel kell vigyem morcinak. Amint beléptem megint lecsapta a laptopját. Tisztázzuk, ma már mindenki furcsa! Átadtam neki mire megköszönte majd bejelentette, hogy megbeszélte az apjával, hogy holnap én és Sophiek is mehetünk golfozni. Ezt mégis mikor? Jól van, na. Tiltakoztam, hogy én biztos, hogy nem fogok menni meg Ken se lesz benne az egészbe, de ő már előttem járt. Megbeszélte a gerlepárral. Addig nyaggatott míg kénytelen voltam belemenni. Szuper! Holnap tuti,hogy beégek mindenki előtt, hogy nem tudok játszani. És a legrosszabb az, hogy anyám is jön...

Ezt is jókor tudom meg...