Chapter Eleven

Sziasztok, na végre itt lenne a folytatás, mivel egy jó ideig nem volt rész ezért a következő fejezet teljes egészében Aeron szemszögéből lesz.:D Na, jó olvasást!:)
Nia xx

Chapter Eleven 

Kinyitottam szemeimet, majd frissen és üdén - ha az lennék - kivánszorogtam az ágyamból. Mivel tegnap nem pakoltam be a táskámba, úgy döntöttem, hogy akkor most reggel, mivel máskor már nem tudom... Lassan odabotladoztam az íróasztalomhoz, ahol Aeron látványa fogadott. Kissé megugrottam mikor észrevettem. A sok könyv és füzet között békésen aludt. Arca rezzenéstelen és nyugodt volt. Megsimítottam arcát, majd keltegetni kezdtem.
- Aeron! Ébresztő! - pusziltam meg, és hozzábújtam, amennyire tudtam.
Ébredezni kezdett, s mikor felemelte a fejét egyszerűen nem tudtam hinni a szememnek.
- Úristen! Aeron! Mi történt? - fogtam két kezembe arcát.
Felszisszentett majd egyből elkapta kezeimet és levette arcáról. Kék-zöld foltok virítottak szeme alatt.
- Mi történt? - kérdeztem újból.
Kissé álmos volt a feje, megdörzsölte szemeit, behúzott ölébe, majd átkarolt.
- Nyugodj meg! Az este rákérdeztem, hogy miket beszélgetettek Dave-vel, és végül addig nyaggattam, míg elmondta az egészet... - hajtotta le a fejét. - Egyből nekimentem, mert nem bírtam magammal, Josh probált szétszedni minket, de nem sikerült neki. Végül anyám meghallotta és feljött aztán, mikor észrevett minket, szét akart választani bennünket, de nem nagyon ment, ezért szólt Mike-nak, apukádnak, aki kidobta őket... Aztán még anyám engem szidott le, és ráadásul fel is pofozott... Még mindig érzem, ahol megütött... - pillantott rám.
Teljesen ledöbbentem szavai hallatán. Még pislogni is alig tudtam. Hogy én mennyi mindenről maradok le az éjszaka! És ráadásul fel se keltem, ami furcsa. Általában mindig felkelek ilyen kisebb zajokra is. És, amúgy Bell nem is kérdezte, hogy miért vesztek össze? Egyáltalán akkor miért engedték ide, hogyha csak bajt csinálnak? És a legnagyobb kérdés: Miért az asztalnál alszik? Lehet, hogy rászánta magát és házit csinált? Jó, azért ilyen szorgalmasnak nem nézem. Max lemásolta a sajátomról. Először még itt meséli nekem, hogy mit vészelt át az éjszaka most meg elkezd veszekedni velem.
- És elmondanád, hogy miért nem mondtad el nekem, Lu? - háborodott fel hirtelen.
És akkor én mit mondjak? Azt se tudom kik a barátai, ráadásul nem is mond semmit... De ő van felháborodva. Értem én.
Bár lehet, hogy mondanom kellett volna neki...
- Te vagy felháborodva? - szálltam ki az öléből magamra mutatva.
- Igen.
- Igen? Akkor ennyi erővel én is felháborodhatnék, hogy miért nem mondjátok el, hogy mi van ezzel a két faszival!? Igen, beszéltem Kennel is - tettem karba a kezeimet.
Kifújta a levegőt majd kirohant a szobámból. Miért csinálja ezt? Miért nem tudjuk normálisan megbeszélni a dolgokat? Ráadásul még utána se mehetek, mert még a végén kiderülne, mi van közöttünk. Az a baj, hogy attól tartok, ha apám vagy az ő anyja megtudja... Akkor szét akarnának választani bennünket... De én ezt nem akarom... Félek ettől, és nem akarom, hogy bekövetkezzen... Hirtelen milyen fontossá vált Aeron, eddig még egy bunkó parasztnak és egy kurógépnek gondoltam, de most... Most más a véleményem, de úgy érzem még mindig nem tudunk egymásról oly’ sok mindent. Ami aggaszt. Mi van, ha lesz a szülinapja? Fogalmam sincs, hogy mit szeret, mit akar, mi az álma... Egy elhamarkodott döntést hoztam, az tuti. Beszélnem kell, de sürgősen Sophie Coxxal! Felkaptam magamra azokat a ruhadarabokat, amik a kezembe akadtak, majd gyorsan sminkeltem, és lementem a konyhába. Bevágtam egy epres yoghurtot, majd felkaptam a táskámat, és már indultam...volna, ha rá nem jövök,hogyha gyalog megyek akkor ezer-száz százalék,hogy elkések... Visszasprinteltem a házba, és vártam, hogy végre mikor visz Bell minket suliba...
- Na mehetünk? - kérdezte.
Na végre!
- Azt hittem,hogy már sohasem kérdezed meg.. - mondtam a szememet forgatva.
Beszálltunk a kocsiba, majd indultunk is. Próbáltam útközben felhívni Sophie-t, de nem vette fel, és gondolom, a fejében meg sem fordult az a gondolat, hogy visszahívjon... Még üzenetet is hagytam neki, de nem írt vissza... Lehetséges, hogy telefon nélkül ment volna suliba vagy direkt nem veszi fel...? De mi van akkor, ha tényleg eltűntek az országból? Azaz miután beszéltem Kennel... Nem tudtam, mitévő legyek, csak reméltem, hogy majd a suliban beszélünk, ha egyáltalán jön ma... Aeronra pillantottam, aki az ablakon kifelé nézve figyelte az elsuhanó házakat. Mikor észrevette, hogy őt nézem, rám nézett és elmosolyodott. Viszonoztam mosolyát, de akkor hirtelen megállt az autó.
- Bassza meg! - káromkodott Bell. - Ha még most elindultok, simán beértek... - pillantott ránk a visszapillantóból, mire feleszméltem.
Én azt hittem, hogy már a suli előtt vagyunk, de ezek szerint nem. A gondolataim nagyon más felé járhattak...
- Oké - egyeztem bele.
- Ne hívjunk szerelőt vagy esetleg vontatót? - kérdezte Aeron anyjára nézve.
-Nem kell, megoldom, csak siessetek -mosolygott kedvesen, mire egy utolsó pillantást vetettem Aeronra, és kiszálltam az autóból.
-Hali - köszöntem el Belltől, majd elindultam, azt hiszem, a helyes irányba. A "bátyám" még váltott vele pár szót, de végül utánam futott.
- A másik irányba, Vöröske - lihegte.
Ennyitől kifáradt volna? A nagy Aeronka nem bírja a futást...
- Mi van, kifulladtál? - kérdeztem félig nevetve, miközben irányt váltottunk.
- Nem, csak illett a szituációhoz - mondta, majd rám mosolygott.
Útközben nem nagyon szóltunk egymáshoz, én inkább csak a barátnőmön agyaltam, hogy miért nem vette fel... Mindig felszokta venni. El sem tudom képzelni, hogy mi baja lehet... Már jó lenne vele beszélnem, mert pipet fogok kapni... Mivel marha lassan mentünk, ezért a végére már futnunk kellett, nehogy elkéssünk az óráról. Miután beértünk, egyből levágodtam Soph mellé, aki a körmét babrálta. Köszöntem neki, de ő viszont nem. Mi a szent baja van? Már kezdtem ideges lenni, de inkább elsöpörtem a gondolatot a fejemből és végigültem az órát. Mondjuk. Nem bírtam tovább, úgyhogy egy papírra írtam neki egy kisebb levelet.


"Mi a bajod? Miért nem köszöntél a reggel? Ken bántott? Esküszöm kinyírom!"


Odacsúsztattam elé. Felvette majd a tanárra nézett, és utána elolvasta. A ceruzáját kétszer megpörgette ujjai között, majd lerakta azt. Összegyűrte a papírt, felállt, majd kidobta. De miért? Mi van ma Sophie-val? Azért, amiért felállt, a tanár nem nézett rá jó szemmel, sőt! Ölni tudott volna a szemével... Szerencsére nem emlegette fel, de egész órán csak minket nézett. Mondom én, hogy nem bír engem ez a töri tanár... Most már tényleg beszélni akarok a barátnőmmel, mert már nagyon idegesít, hogy mi a baja... Jaj, Sophie miért csinálod? A végszó. Végre. Azt hittem, már sohase fog megszólalni. Ez, kérem szépen, a csengő. Barátnőm nagy léptekkel sétált ki a teremből. A fiúk furcsán néztek rám miután arrébb löktem őket az útból, és Sophie után futottam. Mivel nem akart megállni, ezért elé álltam.
- Beszélhetnénk? - kérdeztem.
- Nem.
- De miért? Mi a bajod?
- Tudod te azt jól... - fogta magát és elment.
Én még mindig háttal voltam, mikor hirtelen belém jött valaki.
- Úristen Lua! Bocsi - szorította össze a fogát az előttem álló fiú.
-Nem baj! - mosolyogtam rá.
Kicsit félrehúzott, majd hezitált egy darabig, de végül megkérdezte:
- Holnap mozi? - húzta félre egy kicsit a száját Mark.
- Öhmm... - hezitáltam.
Aeron épp akkor jött el mellettünk. és persze, hogy minket nézett, de nem láttam, hogy mérges lett volna... Ez egy jó jel, igaz? Vagy nem? De attól, hogy mi még Aeronnal... Na, szóval attól még elmehetek Markkal moziba, mint barát... Igen, ez egy lehetséges opció, vagy mi. Már türelmetlenül várt a válaszomra.
- Honnan tudjam, hogy nem vagy valami pszichopata? - vettem elő a régi szövegemet, mire elnevette magát. Barna íriszeit rám vetette, amihez hozzácsapta elengedhetetlen vigyorát.
- Nekem kellene tartanom tőled. Neked van piercinged és tetoválásod. Én egyiket se mertem volna bevállalni - vallotta be.
Ennyire félelmetes lennék?
- Te kis félős - nevettem fel.
- Nyomás kifelé! - tolt ki minket a hirtelen megjelenő tanár.
Na vajon melyik? Hát persze, hogy a történelem szakos. Már az agyamra megy.. Önelégült vigyorral ment vissza az épületbe miután kikotort minket..
- Na? Vagy inkább Aeronnal mennél? Megértem, ha igen...
Miért csinálja minden pasi ezt? És miért pont Aeront veszi elő? Honnan tudja egyáltalán, hogy kötődöm hozzá, vagy azt, hogy tegnap mi történt? Na NE! Fogadjunk, az a Josh vagy az a David gyerek volt... Inkább az utolsóra tippelek. Hogy én mikbe bele nem kerülök, és még mi fog történni... Na, azt nem tudom, de remélem, nem fogok nagyobb problémákba belekeveredni...
-Aeron? Miért pont vele jössz? Ezer más fiú van az osztályunkba, iskolánkba, országunkba, haver... - bokszoltam bele a vállába, mire kissé kidülledtek a szemei.
- Ácsi-ácsi - tette elém a kezét. - Ki mondta azt, hogy haverok vagyunk? Másodszor pedig, ne tereld a témát! - emelte égnek mutató ujját.
Elnevettem magamat.
-Jól van, elmegyek - mosolyogtam rá, majd egy tincset a fülem mögé sodortam. -Ha most megbocsájtasz, megkeresem a barátnőmet, akit ki kell engeszteljek a nem-tudom-miért - nevettem fel kínosan.
Mielőtt válaszolhatott volna, elfutottam onnan. Biztos hülyén nézhettem ki. Nem kellett sokat keressem Sophie-t, egyből megtaláltam Ken nyakába csüngve. - Sophie, végre beszélhetnénk? - kérdeztem.
-Nincs miről - mondta, majd megcsókolta barátját.
Odamentem, és szétszakítottam őket. Már nagyon elegem volt, és egyáltalán MI A BAJA?? Ha ez a köcsög csinált vele valamit, tuti, hogy véget vetek az életének...
- Most meg mi van? - förmedt rám.
- Mi a bajod? Erre válaszolj légyszíves! - néztem szemeibe.
- Tudod te azt nagyon jól! - fonta össze mellkasa előtt karjait.
Kenre néztem, aki megvonta a vállát. Összehúztam a szemöldökömet, és elővettem a halálos nézésemet.
- Mit mondtál neki? - szűrtem a fogaim között.
- Én semmit. - mondta ártatlanul.
- Aha. Persze. Mond már! - emeltem fel a hangomat.
Már képes lettem volna szétütni a fejét, amiért telebeszéli a barátnőm fejét. De ott volt Sophie, aki lefogott, majd félrehúzott.
- Tudni akarod, hogy mi a bajom? - kérdezte egy kicsit se nyugodtan.
- Bökd már ki!
- Idegesítő, ha a hátam mögött beszélnek ki!
És ekkor jöttem rá, hogy a Kennel való beszélgetésemről van szó. Remélem, nem mondta el neki, hogy félre beszéltem...
- Én téged hívtalak, és ő vette fel... Sajnálom - hajtottam le a fejemet.
- Az igazat megvallva, hallottam az egészet... Nem haragszom rád csak szarul esett, hogy Ken azért van velem... Úgy érzem - nézett rám. - hogy napról napra egyre jobban tetszik, és ezzel nem tudok mit kezdeni - rágta a szája szélét.
Megkönnyebülten fújtam ki a levegőt.
- De akkor se hódolj be neki, érted? Nem akarom, hogy megbántson...
- Jól van - engedett meg egy halvány mosolyt. - Ölelést! - tárta szét a karját, mire megöleltem. - Ma az edzőteremben szépen kivesézed nekem, hogy mit beszéltél azzal a Mark gyerekkel... - suttogta a fülembe. Nem kellett lássam az arcát, mert már így is tudtam, hogy vigyorog, mint a tejbe tök.
- Még így is kémkedsz utánam... Ezt nevezem - nevettem fel, mire eltolt magától.
- Shh... - tette a szája elé mutató ujját, és próbált egy filmbe illő jelenetet utánozni. - Aeront is ki fogod vesézni... - ölelt meg újból, majd elkezdte a hátamat simogatni, miközben susogott, mint egy vonat.
Jót röhögtem rajta, de sajnos hamar lefagyott a mosoly az arcomról, miután becsöngettek.

*

Miután a mai suliidőnek vége lett, hazamentem, és a legédesebb mosolyomat elővéve álltam apa elé.
- Apuciii - nyújtottam el a szót.
- Mit szeretnél? Hova vigyelek? Esetleg pénz kell? - fordult felém, miután becsukta a hűtőt.
- Arra gondoltunk Sophie-val, hogy elmennénk egyet edzeni! - vettem elő legédesebbnél is édesebb mosolyomat.
- Mennyi időre?
Ez azt jelenti, hogy belement. Apa nyakába ugrottam, miközben folyamatosan hadartam, hogy: "Köszönöm!"
- Lu! Nagyon szívesen, de engedj el és, ha már itt tartunk... - nézett rám.
Ez nem hangzik jónak! Biztos, hogy akar valamit.. Hogy az én apám soha nem nő ki ebből... Na, az biztos!
- Jaj, már megint mit?! - tettem csípőre a kezemet, majd mély levegőt vettem, és ránéztem.
Elnevette magát mire én se bírtam megállni.
- Ha holnap elmegyünk golfozni! - emelte fel a mutatóujját.
Áh, ez is jó lenne, de oda ígértem a mozit... Mit mondjak most neki?
- A holnap, ami azt illeti... öhmm... szóval más programom van - dadogtam.
- Hmm... - gondolkodott el egy pillanatra. - Oké, akkor szerdára átteszük, rendben? - erőltetett magára egy mosolyt, de látszott, hogy csalódott.
- Oké, akkor úgy sincs programom - vicsorítottam.
- Még szép, hogy nincs - mondta elégedetten, majd kiment.
Boldogan lépkedtem fel a lépcsőn, és bementem a szobám, hogy átvegyem az edző cuccomat. Egy fekete sportmelltartó egy fekete passzos, de kényelmes gatyával és a fekete nike cipőmmel. A hajamat felcopfoztam, és egy nagyon minimális sminket tettem fel. Táskámba is bepakoltam a szükséges dolgaimat majd lementem, ahol a családom - már a családom - beszélgetett.
- Lu! - szólt apám, majd meglengette a kezében lévő dollárt.
Vigyorogva vettem el tőle, felkaptam a pulcsimat és a táskámat. Kimentem az utcára, és vártam Sophiera, mivel úgy beszéltük meg, hogy ide jön elém. A telefonomat kezdtem el babrálni, mikor két erős kar fonodott testemre. Azt hittem, hogy ott helyben kapok szívrohamot. Ránéztem illetőre, aki egy cseppet se zavartatta magát.
Állát vállamra helyezte, miközben fejét az enyémnek döntötte. Tetszett közelsége, és finom puha bőre, de álljon már meg a menet! Mi van ha lebukunk? Bárki megláthat minket, és egyből elmondja az egész sulinak. Ki tudja, hogy ki beszélget apámmal... Az is lehet, hogy az egyik munkatársának a lánya a mi sulinkba jár, és lehet, hogy megossza vele ezt a szép kis titkot. Vagy a legrosszabb lehet, hogy épp apa néz minket az ablakból! Anyám.

- Aeron! - hámoztam le karjait rólam.
- Nem lát minket senki... - suttogta a fülembe.
- Ez biztos? - néztem körbe.
- Biztos. - fordított maga felé, s kezeimet direkt nyaka köré helyezte. - Azt hiszed, hogy nem gondoskodnék erről?- hajolt közelebb, mire megcsapott finom illata.
Lassan fülemhez hajolt, de végül inkább nyakammal kezd el játszani, csókolgatni. Egyenesen a fülem tövéig csókol, majd beleharap a fülcimpámba. Elmosolyodom, majd számat szájára tapasztom. Lassan, és szenvedélyesen csókol. Gúnyos tapsot hallok magam mögül, mire egyből szétrebbentünk. Nagy kő esett le szívemről, mikor barátnőmet pillantom meg.
-Na, gyere, Júlia!-fogja meg a kezemet, és magával húzott. - Viszlát, Rómeó!
Utolsó pillantást vetettem Aeronra, majd szabad kezemmel integettem neki. Miután beértünk az edzőterembe, kifizettük a jegyünket, majd egyenesen a futógépekhez siettünk. Még rá se álltam, de már futok. Az egész edzést végig dumáltuk, vagy legalábbis én. Hát persze, hogy a fiúkról. Hogy Aeron biztos féltékeny lesz azért, mert elmegyek Markkal moziba. Szerintem semmi oka nem lehetne, csak két barát elmegy mozizni és kész. Nem nagy cucc. És amúgy se érzek Mark iránt semmit. Kenről is szót ejtettünk, Sophie elmesélte, hogy minél több időt szeretne Kennel tölteni, hogy hátha belé szeret. Kicsit hülyeségnek tartottam. Mi van, ha a végén mégis szakít vele? Nem akarom, hogy pofára essen. Bár, ha Ken olyan, mint régen akkor ez lesz belőle... Remélem, Aeron azért megváltozott. Nem akarok miatta szenvedni, bár soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.
Hirtelen ismerős alakokat pillantottam meg. Ezt nem hiszem el, de komolyan. Mit keresnek itt? És ráadásul észre is vett az egyik. Sophie-ra pillantottam, aki épp próbált felemelni egy elég nehéz súlyzót. Szegény, majd megszakadt... Miért kellett nekem odanéznem? Most meg azt látom, hogy idefele tart Josh... Én ezt nem akarom!
- Szia - köszönt.
- Mit akarsz? - vetettem oda neki.
Sophie lerakta a súlyzót, feláll és odajött. Végigmérte a srácot, és végül megszólalt:
- Sophie Cox vagyok és te? - kérdezte, mire megcsillantak a szemei.
Josh tetőtől talpig végigmérte, és egy füttyszó akarta elhagyni száját, de nem ment neki az ábrándozása miatt. Becsukja a száját majd megszólal:
- Szi-szia - dadogta.
- Neved ?- kérdezte kicsit se kedvesen Soph.
- Josh - mondom.
- Ha megbocsátanál... - húzott el az imént említett személy.
Kérdőn néztem rá és csak akkor vettem észre, hogy Davidhez vitt.
- Mit akartok? - ráztam ki a kezemet az övéiből. Dave megtörölte a homlokát és akkor vettem észre, hogy neki is van egy szép monoklija. A táskájából elővett egy üveg vizet, majd meghúzta. Tétlenül álltam előttük, és már kezdtem ideges lenni, hogy a hülyeségért húzott ide.
-Azt próbálja kinyögni, hogy "Bocs, nem akartam".
Értetlenül néztem Davidre, aki csak a flakonját roppantotta szét. Mi van? Csinálnak egy patáliát majd bocsánatot kérnek? Ezt nem értem. Bár, nem én kezdtem az egészet.
- Tényleg... vagyis tudod. Nem akartam csak, ha összekapok valakivel, így tudom levezetni a feszültséget - magyarázza.
Még mindig meghökkenve álltam előttük és nem is tudtam felfogni, hogy ez megtörténik.
- Jó, de akkor honnan a fészkes fenéből tudtad meg és elmondtad egyáltalán Aeronnak? - zúdítottam rá kérdéseimet.
- Google a barátod... - felelte Josh.
Erre még én se gondoltam. Csak simán beírhatták a nevemet és máris kiadott ennyi mindent? Úgy látszik, profik már ők ebben.
- Nem mondtam el neki, nyugodj meg, de ha Aeron csak beüti a kis nevedet, kiad rengeteg fotót rólad... Jobb lenne, ha elmondanád neki - mutogat.
Na, most álljon meg a menet! Most ők adnak nekem tanácsot, hogy mit csináljak? Kicsit furcsák, de mi van akkor, ha ez a tervük része, és már Aeron rég tudja a kis titkomat?
- Ok, kösz - mondtam ki végül és már indulni készültem, de egy kar utánam kapott.
- Aeron nem szereti, ha titkolóznak előtte, sőt! Utálja. Úgy alakítgasd a terveidet... - nézett a szemembe Dave és most az egyszer úgy érzem, hogy el kell hinnem szavaikat. - És amúgy...- nagyon néz valakit a hátam mögött Josh.- Mondd csak, ki a kis barátnőd?
- Foglalt - mondom. - Ken.
-Jajaj, apám, rossz nőt néztél ki magadnak - mondja félig nevetve David. - Ken nem fogja sokáig kibírni dugás nélkül... - magyarázta.
- Ja... Mi? Te? Mi van? - rázom meg a fejemet.
- Ide látom, hogy milyen a lány, és mellesleg már több, mint háromnegyed órája dumáltok a fiúkról, ide hallatszik - mondta halkabban.
Hát, ezt még én se gondoltam volna!
- Szóval hallgatóztok? - kérdeztem rá.
- Nem, csak el kell, hogy hallgassuk a beszélgetéseiteket... - felelte Dave, miközben emelgette a súlyt.
Egyetértően bólogatott Josh.
- És mondjátok csak, mi az ami miatt nekem óvakodnom kellene tőletek? - csúszik ki a számon hirtelen.
- Tessék? - kérdezték egyszerre kigubbadt szemekkel.
- Komolyan kérdeztem..
- Mindössze elég legyen neked annyi, hogyha valaki nem teljesít valamit, az büntetésben részesül. - magyarázta Josh.
- Aha. Semmi drog vagy ilyesmi? - bukott ki már megint azon a lepcses számon a kérdés.
- Ez már nem rád tartozik, de jobb, ha most mész mielőtt belekeveredsz valamibe - tol el Josh, mire visszanézek Davidre, aki gonosz pillantást vet rám. Nem értem őket. Először ilyenek, most meg... Azt hiszem nem csak nekem vannak titkaim, hanem nekik és persze Aeronnak is. Mire odaértem barátnőm furcsa tekintetét kapom meg. Közelebb jön, majd rám néz.
- Mi történt, Lu?-kérdezi mire feleszmélek. Miközben hazafelé tartunk, elmesélem a sztorit. Bár lehet, hogy nem kellene, mert még nagyobb vitákat csinálok, de nem hazudhatok a barátnőmnek. Nem tudom, mi lesz ebből, de már most tartok attól a valamitől. A házunkhoz érünk és akkor veszem észre, hogy sötét van. Felajánlom Sophienak, hogy elvisszük, de nem megy bele. Végül tovább győzködöm, és beadja a derekát. Szólok apunak, aki hál’ istennek nem haragszik rám és elviszi. Fáradtan megyek át a sötét garázson keresztül -mert nem kapcsoltam fel a villanyt - be a házba, mikor hirtelen nekimegyek valaminek. Kezemmel megtartom, hogy rám ne boruljon ez a nehéz dolog. Szerencsére megáll.
Gyorsan a villanykapcsolóhoz sietek, már amennyire tudok, és nem megyek neki megint valaminek. Felkattintom, és akkor jövök rá, hogy egy motor van a garázsunkba. Odamegyek, és csodálom ezt a szépséget. Lassan végigszántom ujjaimmal a selymes bőr ülést. Teljesen elvarázsol. Bárcsak kipróbálhatnám... Csak úgy száguldanék vele. Imádom a motorokat. Lehet, hogy nem említettem. Annyira, de annyira kipróbálnám. Nyugalmamat egy ajtócsapódás zavarja meg, amitől kissé megugrok. Dobogó szívemhez kapok és végignézek a nevető Aeronon. Idejön hozzám, majd megölel és egy puszit nyom a homlokomra.
- Milyen volt az edzés? - vált témát, hogy véletlenül se tudjam megkérdezni a motorról.
Egyenesen befelé megyünk, miközben átkarol.
- Jó - adtam meg a semleges válaszomat.
- Csak ennyi? - kérdezi.
- Mert, most mit mondjak? Hulla vagyok - dőltem a vállára. - Tiéd a motor? - Most meg én váltok témát.
- Igen. Majd, ha anyám engedi megjavíttatni, elviszlek egy körre -mondta, miközben rám nézett. Gyengéden megcsókolt, és elenged. Utoljára megölelem, és a szobámba vettem az irányt. Nincs kedvem házit csinálni, se tanulni, ezért benyomom a gépemet. Először beírom a nevemet, hogy tényleg igazuk volt a fiúknak. Teljes mértékben mindent kiadott, vagyis a nagy részét. Igazuk volt. Inkább felmegyek az elkészített weboldalamra, majd elkezdem egy kicsit alakítgatni, megszerkeszteni a fejlécet. Fáradtan könyököltem az asztalra és úgy érzetem, mindjárt elalszok olyan fáradt vagyok. Talán tényleg jó lenne elmondanom neki. Mindig ezt mondom, de egyszer se veszem rá a fáradtságot, hogy el is mondjam neki vagy talán csak félek. Félek, hogy elmondja másnak és akkor már az egész suli tudni fogja. Hirtelen Aeron nyitott be a szobámba, én csak kérdőn nézek rá, majd észbe kapok, és úgy lecsapom a laptopom tetejét, hogy nagyot csattan. Kérdőn pillant rám mire csak megrántom a vállamat. Próbálok úgy tenni, mintha nem érdekelne, pedig nagyon is.
- Ma elég furcsa dolgot mondott David... - mondta, mire a gyomrom összeszorult, szemeim kigúvadtak, és azt hiszem, még a szívem is kihagyott egy ütemet. Tudhattam volna, hogy nem szabad megbíznom bennük.
- Bocsánatot kért... - mondja ki végül.
Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Azt hiszem ezt most megúszta.

Következő részből:

- Anyádnak, ne mond el!

Először nem értettem, hogy mire gondolt majd leesett.

- Nem terveztem!- ettem bele már végre a szuflémba.

- Ugye azt tudod,hogy nem fogja megengedni,hogy járjatok? - mondta halál komolyan a hangjába és csak most tűnt fel, hogy kettesben vagyunk.

- Erre nem gondoltam, bár az a tervünk,hogy szétszedjük őket..- mondtam ki.

- Aeron! Nem kell szétszedni őket! Maguktól fognak szétmenni! Érted? Ez a Mike ráfog jönni, hogy milyen anyád és otthagyja! - döbbentett rá a nagyi.