Chapter Three

Reggel megint hangos szöszmötölésre ébredtem. Komolyan nem lehet egyszer végre normálisan aludni? Hát ez a költözzünk össze dolog.. Na mindegy.. Nyújtozkodtam egyet majd észrevettem az alvó Aaront a földön. Ideje felébreszteni.
- Ébresztő, Armstrong! – Vágtam hozzá egy párnát.
- Hagyjá’ mán! – Dobta vissza a párnát.

Kimásztam az ágyamból majd lementem. Volt itthon müzli. Hál’ istennek. Jó ne legyél köcsög, Lu! Viszek fel annak a majomnak is. Miután elkészítettem felcsoszogtam. Köszöntem apáméknak majd bementem a szobámba. Aaron pont a nadrágját vette fel. Nem a bokszerét hanem a nadrágját. Kidolgozott felsőtestét bámultam és nem tudtam levenni a szememet róla. Ajh.
- Reggeli! – Vigyorogtam majd a kezébe nyomtam a tálat. Érdekesen vizslatott majd leültünk egymás mellé az ágy szélére és bekapcsoltuk a tévét.
- Szerinted megengednék, hogy áthozzam a haverjaimat? - Pillantott rám barna szemeivel.
- Tessék? Most költöztek ide és már szét akarja szedni a házamat. Na még mit nem. Nem. - Vágtam rá.
- Szóval te nem akarod. - kanalazott be egy újabb falatot.
- Szerinted hagynám, hogy szétszedd a házamat? - förmedtem rá.
- Nem a te házad. - néztünk farkasszemet.
- Félig igen. - húztam össze a szemöldökömet.
- Oké, vöröske. - nézte újból a tévét.
- Ne becézgess, Armstrong!
- Úgy érted Aeron? - nézett rám.
- Nem, Armstrong!
- Rendben, Perez kisasszony!
- Megjegyeztem, ecsethajú! - nevettem.
- Rendben, pinki!
- Úgy hallottam kész a szobád! - toltam kifelé majd becsaptam előtte az ajtót. Fiúk..
- Bent maradt a pólóm! - szólt.- Nesze. - adtam ki.Ne előttem öltözzön.. Felöltöztem majd beágyaltam. Megettem a maradék müzlimet majd levittem a mosogatógépbe a tálamat. Felbattyogtam majd elővettem a könyveimet és belemerültem a tanulásba.. Belemerülni? Belemerülni sose szoktam.. Mindig máson járnak a gondolataim, csoda, hogy az eddigieket megtudtam tanulni.. Épp a matek házimat csináltam amikor valaki kopogtatott.
- Gyere! - kiabáltam. Bell.. Ajh. Mit akar tőlem? Hagyjon békén! - Mit akarsz?
- Làtom Aaronnal elég jól kijöttél már amennyire - tördelte az ujjait - szeretném, ha mi is joba lennénk. - kezdte.
- Arra ne számíts, hogy anyámként fogok rád tekinteni - pörgettem a ceruzát kezemben míg a matek házi feladat felett ültem.
- Nem kell annak hívnod. Tudom, hogy ez most nektek nehéz, de, ha jobban megismernénk egymást akkor..
- Anyámként fogok rád tekinteni? Hah.. Soha nem fogod potolni az én édesanyámat.. Érted? Soha. - néztem szemeibe - ja és nem szeretnélek megismerni. - néztem rá szúros tekintetemmel.
- Hát rendben - mondta lehangoltan majd az ajtó felé ment - ha kell bármi segítség akkor szólj! Itt leszek.. - lépett ki az ajtón.
- Arra, ne számíts! - szóltam utána.
- Szia! - mondta majd becsukta az ajtót. Hallottam ahogy lefelé lépked. Ő soha az életbe nem fogja anyámat helyetesíteni! Soha! Mit képzel magáról csak úgy beteszi a lábát és már anyámként fogok rá tekinteni? Hát azt nagyon rosszul hitte..
- Ki az én édes húgicám? - kukkolt be Aeron.
- Mit akarsz, Armstrong? - néztem rá amolyan fáradt nézésemmel.
- A biosz házi.. - lengette meg a füzetét a levegőbe.
- Na arra ne számíts és húgicám? - döbbentem le hirtelen.
- Az leszel, az én édes húgocskám. - jött közelebb majd összepaszirozta két kezével az arcomat.
- Fejezd már be! - dünnyögtem.
- Lemásolhatom akkor? - nézett rám boci szemekkel.
- Másold csak takarodj már a magánszférámból! - csaptam a kezére.
- Én is szeretlek. - adott egy puszit majd elvet te a biosz füzetemet és elment. Hogy ebbe mi ütött!? Szememet forgatva fordultam vissza a házimhoz. Hát ez bekattant komolyan mondom én. Adok én neki olyan húgicámat! Hirtelen megcsörrent a telefonom. Soph.
- Szia. - köszöntem neki miközben szétterültem az ágyamon.
- Szia. Ahhh. Képzeld. - Kezdte ájulva.
- Mesélj!
- Ken.. - kezdett el sikítozni - Áhh..náluk alszok hétvégén. - közölte.
- Hó-hó, ácsi-ácsi kisasszony. - váltottam komolyra a szót - Védekezzetek! - nevettem.
- Hülye vagy. Az a baj, hogy túl gyenge vagyok és könnyen megadom magam.. - csak magyarázta és magyarázta mikor hirtelen megint Aaront pillantottam meg a szobámba.
- Takarodj már ki! - üvöltöttem rá majd megint agyoncsaptam. Elvette a telefonomat majd beleszólt:
- Jaj drága Sophika, kezelésbe vesz téged majd a barátom. Nyugi ne parázz. Nem fog fájni. Bocsi Lua most nem ér rá. - szomorodott el a hangja - épp itt nyög alattam. Most leteszem. Puszcsa, édes. - váltott kislányos hangra majd letette. Apa! Elvihetném szhiologushoz?
- Aaron add már ide az isten szerelmére! - nyújtózkodtam a telefonomért. Ráugrottam a hátára és cibálni kezdtem a haját. - Add már ide, Aaron! - nyúltam a telomért.
- Mit kapok cserébe? - kérdezte. Lófaszt a picsádba!
- Mit szeretnél? - kulcsoltam át kezeimet a nyaka körül miután leszálltam a hátáról.
- Ide egy puszit. - mutatott az arcára. Hirtelen nem figyelt és én meg kikaptam a kezéből a telefont.
- Köszi Armstrong. - toltam kifelé a szobámból.
- Megjárod még!
- Én is szeretlek!
- Tudtam én, hogy szeretsz! - ajh. Most miért kellett ezt mondanom? - Mi az, hogy nyög alattam, vadbarom? - kiabáltam.
- Az, az amikor..
- Jó, jó tudom. Fejezd be. - fogtam be a füleimet. Hallottam ahogy nevetve elmegy. Nem sokkal később beszéltem apával – kettesben, hogy ne tudja meg senki - és azt mondta, hogy letudott szervezni egy fotózást itt ami vasárnap lesz. Milyen ügyes apám van, nem? Persze, rákérdeztem arra is, hogy mondott-e valamit Bell-nek vagy Aaronnak, hogy én mit csinálok a "szabadidőmben" és olyan mázlista vagyok, hogy egy árva szót sem árult el nekik.. Huhh.. Ezt megúsztam.. Egyenlőre.. Ha én ezt elmondanám Aaronnak tuti, hogy végig mondaná mindenkinek.. Nem és nem! Nem fogom neki elmondani! És szerencsére apám nem mondta el. Szóval soha.. Aaron szobáját is elkészítették nár. Még egy jó pár napig olyan festék szag lesz, de hát kit érdekel. Fulladjon ott meg! Tényleg hangulat ingadozásaim vannak.