Chapter Nine

Köszönöm szépen a 11000+ oldalmegjelenítést és a 9 feliratkozót a blogra.<3 Nem is tudjátok, hogy mennyire örülök ennek.:) Amint észre vehettétek új fejléc van a blogon amit én csináltam, tudom nem annyira jó, de elsőnek csináltam ilyesfajtát. :) Na, de nem is húzom tovább az időt, érkezzen is a rész..ˇ :D

Chapter Nine

Reggel, olyan hat óra körül kelhettem. De, hogy minek ilyen korán, azt jómagam se tudtam. Levánszorogtam a szobámból majd egyenesen a konyhába vettem az irányt. Szinte mindenki aludt. A szinte mindenki, az Aaron takarta, mert apa és Bell elmentek dolgozni. Mikor beértem, egyből megpillantottam a hűtőn egy cetlit. Odaléptem, majd magamban elkezdtem olvasni.

" Szia, drágám, Bellel elmentünk dolgozni, jók legyetek. A hűtőbe van reggeli, vagy ha az nem ízlik, akkor van müzli a szekrényben. Puszi, szeretlek.

Apa. "

Az első, amit kiszúrtam ebből az írásból az, hogy nem apa írta. Nőies írása volt, és soha nem szokott ilyen helyesen írni. Mindig valamit rosszul ír. Biztos, hogy Bell írta. Nem nagyon törődtem a papírral, csak szokásosan összegyűrtem, majd kidobtam a kukába. Gyorsan kikaptam a hűtőből a tejet, meg se nézve, hogy milyen reggeli van. Biztos, hogy Aaron anyja csinálta. Na, én ebből tuti, hogy nem eszek! Kivettem a kis tálamat, meg a müzlimet a szekrényből. Megcsináltam a reggelimet, és beültem a nappaliba tévét nézni. Aha.. Egy bazinagy papír terítette be a televízió képernyőjét, amire nagy betűkkel rá volt írva, hogy: "EL NE KÉSS A BÜNTIBŐL! :D "

Lesokkolva néztem a papírt. Hát jó, hogy szólt, mert teljesen kiment a fejemből. Nem volt szívem levenni onnan, hogy Aaron is megcsodálhassa. Csak ott ültem némán a fehér bőrkanapénkon, a müzlimet eszegetve. Miután gyorsan megettem, felbattyogtam a szobámba, és kiválasztottam a mai ruhámat. Felkaptam magamra, majd szokásomhoz híven elkészítettem a mindennapi sminkemet. Elkészülve mentem le. Hét óra tizenkettőt mutatott az óra, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok a suliba. Elvégre nyolcra oda kell érnem. Egyedül sétáltam a táskámmal a kezemben New York utcáin, mikor hirtelen valaki megszólított.

- Luanna!

Egyből hátranéztem. Egy magas, barna-szőke ombrés hajú lány szólított meg. Farmerdzsekit viselt, és egy fekete csőfarmert, amihez hozzávett még egy egyszerű cipőt. Kissé ki volt festve, de egész jól nézett ki.

- Luanna, kérhetnék egy fényképet? - kérdezte, majd előkotorta a telefonját.

- Igen, persze, természetesen - mondtam. Én megmondtam, semmi se kizárható dolog, bármikor észrevehetnek az utcán.

- Nagyon jól nézel ki, mint mindig - mosolygott rám.

- Köszönöm szépen, te is! - mondtam határozottan.

Mellém állt, és csinált egy pár fényképet az iPhone-jával. Próbáltam normális fejeket vágni, de így reggel korán nem annyira ment. Megmutatta a fényképeket, majd előkotort egy papírdarabot a táskájából.

- Kérlek, aláírnád? - nyújtotta át.

A kezemre tettem, és próbáltam elég normálisan aláírni a lapot, hogy ne csússzon félre. Ezzel az egésszel csak azt értük el, hogy még több ember jött ide hozzánk, egy csomóan kértek fényképet és aláírást tőlem. Fiúk, lányok egyaránt özönlöttek felém. Egy félóra elteltével végre megszabadultam a nagy társaságtól. Boldogan néztem a kezemben tartott vörös rózsára, amit egy nálam pár évvel fiatalabb fiútól kaptam. Persze a plüss macit ki ne hagyjuk, amit egy kislány adott oda nekem. Emlékszem minden egyes szavára:

- A kedvenc macim, de neked adom, nálad biztosan jobb helyen lesz, nagyon szeretlek!

Nem akartam tőle elfogadni, de végül belementem. Annyira aranyos volt, hogy már majdnem megzabáltam a kis cuki, pufi arcocskáját. Teljesen feldobta ezzel a napomat. Tényleg, annyira boldog voltam, hogy észre sem vettem, hogy a másik irányba mentem. Ezért vissza kellett, hogy forduljak.

Körülbelül öt perccel a büntetés előtt értem be a mi termünkbe. Levágódtam Sophie mellé, aki érdekesen nézte a kezemben tartott dolgokat. Ledobtam a táskámat a földre, majd feltettem a rózsát a padom szélére, a macimat a tolltartómnak támasztottam - azóta elővettem már.

- Ezek? Kitől?

- Képzeld! - visítottam halkan. - Ma reggel odajött hozzám egy lány, aztán egyre többen és többen.. - mondtam halkan, boldogsággal tele. - A rózsát egy pár évvel fiatalabb sráctól, a macit pedig egy eszméletlenül cuki kislánytól kaptam - vigyorogtam.

- Jól kezdődik a napod! - mondta kissé feszülten.

- Ne izgulj már! - böktem oldalba. - Többiek hol vannak?

- Hogyne izgulnék már! Amúgy nem tudom.. Úgy volt, hogy együtt jövünk Kennel, de valami dolga akadt...

- Aha... - húztam el a szót. - Jól gondold át, hogy mit csinálsz! - vettem elő a mutatóujjas magyarázásomat.

- Tudom... - nyávogott.

- Amúgy Aaron biztos, hogy még otthon alszik - nevettem az orrom alatt.

- Nem keltetted fel?

- A halál fogja - forgattam a szememet.

Pár perccel később bejött a tanár, és közölte, hogy a könyvtárban leszünk, mert könyveket fogunk pakolni... Fantasztikus! Nem szeretné esetleg, hogy a házát is átrendezzük vagy kitakarítsuk? Hmm...

Morogtam valamit majd lassan átmentünk a könyvtárba. A könyvtáros egy halom könyvet tett elénk, majd elmondta, hogyan is csoportosítsuk őket és azt, hogy mit hova is kell tenni. Ehhez adott még egy papírt, ahol teljes eligazítást adott a könyvtár minden zegzugáról és a könyvek elhelyezkedéséről. Mit ne mondjak, a felét nem értettem, hogy mit magyarázott. Soph biztos, hogy megjegyezte - ő ért az ilyenekhez, általában. Majd legfeljebb megkérdezem. Az asztalnál ültünk, és olvastuk a könyvek hátulját, hogy vajon milyen csoportba is tartozik. A legelső mondatnál már belefáradtam az olvasásba. Ilyen "feladtam az egészet" stílusban ültem az asztalnál, mikor barátnőm rám szólt:

- Luanna! - nézett fel az egyik könyv alól.

- Mi van? - kérdeztem karba tett kézzel.

- Csináld vagy megöllek! Amúgy ez a könyv elég érdekes... - tette le. - Lehet, hogy kikölcsönzöm - gondolkodott el.

Jó, szeretek olvasni, de amikor nincs kedvem, és kötelezik az olvasást, akkor megőrülök. Nem szóltam semmit mondatára, inkább csak elvettem egy könyvet, és elolvastam a hátulját. Hogy mit olvastam, azt nem értettem. Megkérdeztem barátnőmet, hogy ezt most hova is tartozik, ő csak ennyit mondott:

- Kérdezd meg a könyvtárost!

Hát kösz... Odamentem hozzá. Végigfuttatta a szemét a sorokon, de nem mondta el, hogy ez most hova tartozik, hanem pontosan a helyét. Így hát elvittem a negyedik sorba, hogy betegyem. Visszaültem a barátnőmmel szembe.
Kicsit kezdtem aggódni, hogy Aaron mikor jön már be. Már lassan tíz perce vagyunk itt, de a tanárunk meg sem említette őt vagy akár Kent... Félek, hogy ennél is jobban kikapnak. és kirúghatják őket, persze ha Ken elmegy innen az nem érdekel, de Aaron... Elvégre. ha szeretem, fel kellett volna, hogy keltsem. Tudtam jól, hogy elég nagy bajban van. Vagy talán ez csak egy sima fellángolás volt vele szemben? Lehet, hogy csak úgy hirtelen jól éreztem magamat vele. és túl sokat engedtem meg neki? Nem tudom. Pár perccel később megérkezett Ken. Leült Sophie mellé. Kicsit szétszórtnak tűnt, mert amint levágódott a padra hajtotta a fejét. Csodálkoztam azon, hogy a könyvtáros nem cseszte le amiért késett. (A tanár már akkor nem volt bent.) 

- Te meg hol voltál? - suttogta oda barátnőm neki.

- Nem mindegy? Ha annyira tudni akarod, elaludtam.

- Jó - vágta rá flegmán, majd megfogta a cuccát, és átült mellém.

Viselkedésükkel nem törődve megkérdeztem Kentől:

- Honnan tudtad, hogy itt vagyunk?

- Sokszor voltam már büntiben, és általában kések, valamint hogyha látom, hogy a terembe nincsenek, akkor ide lejövök, de ha egyedül kell, hogy töltsem el az egész délutánt, akkor ott várok fent, vagyis a termünkben - magyarázta.

- Aha - mondtam, majd Soph-ra néztem.

Durcásan egy könyvet olvasott, kikereste a sort, és el is tűnt.

- Megyek... - mutogatott Sophiera utalva.

- Csak könyvvel kisfiam! - kacsintott a könyvtáros.

Azt hiszem Mary-nek hívják, de nem biztos. Nagyon, nagyon régen voltam már itt... És ekkor betoppant Aaron. Haja össze-vissza állt. Gatyáját, mintha félig vette volna fel (?), úgy állt rajta. Pólóját lazán hordta. Mérgesen nézett engem. Ügyet sem vetve a könyvtárosra - aki várta, hogy mikor köszönjön neki végre - dúlva-fúlva lépett felém. Megfogta a karomat, majd behúzott az egyik sorba.

- Mi van?- kérdeztem már én is, idegességembe.

- Miért nem keltettél fel a reggel? - túrt bele dús barna hajába.

- Miért, kellett volna? - vettem át stílusát.

- Igen, kellett volna.. Ha ez miatt bajba kerülök, te iszod meg a levét.. - emelte rám a mutató ujját.

- Én? - mutattam magamra. - Tudod, Aaronka, fel kell húzni az órát, és felkelni rá.. - fúrtam tekintetemet az övébe.

Én vagyok a hibás? Na jó, ezt megjegyeztem...

- Felhúztam - mondta kínosan.

- És?

- Csak úgy alszok, mint a bunda és nem hallom, érted? - magyarázta már megint a hajába túrva.

- Tisztán világos - nyomtam meg az "sz" betűt.

Mielőtt bármit is mondhatott volna, visszahúztam a helyünkre, ahol már Soph és Ken boldogan beszélgettek egymással. Esküszöm, ha ez a nyomorék átbassza az én barátnőmet, elkapom és kinyírom, méghozzá úgy, hogy előtte megengedem neki azt, hogy válasszon: Én ölöm meg őt vagy ő magát. Nem mindegy ám!

- Ezt kitől kaptad? - kérdezte a macira és a rózsára mutatva.

- Közöd? - néztem a szemébe.

- Van - vágta rá.

- Nincs.

- Hát nektek meg mi a bajotok? - nevetett Ken, majd elment az egyik könyvvel.

Amúgy ezeknek a könyveknek nincs a hátuljára írva, hogy milyen műfajúak?

Aaron csak mérgesen nézett rá, majd elhúzott megint a sorok közé, csak most annyi volt a különbség, hogy hozott magával vagy hat darab könyvet.

- Mi van már megint? - mérgelődtem.

- Kitől kaptad? - kérdezte, és idegesen bebaszta az egyik könyvet a sorába.

- Egy fiútól... - mondtam igazat.

Végül is ez a része igaz.

- Azt gondoltam, de pontosan kitől? - enyhült meg az arcizma.

- Hülye! - készüljetek a hazugságra. - Magamnak vettem, hogy szívassalak vele! - nyújtottam rá a nyelvemet.

Kicsit bűntudatom lett, amiért hazudtam neki. De ha elmondom, nem biztos, hogy olyan sokáig marad ez titokba. Bár az is lehet, hogy ma látott a sok rajongóval, vagy az is lehet, hogy már nagyon régóta tud róla, csak még nekem se mondja el. Meddig fogom én még ezt magamba tartani? Azt hiszem nem sokáig. 

- Az már más - vigyorgott rám majd egy puszit nyomott az arcomra, és elment.

Ez egy kicsit fura volt. Néztem még utána egy ideig, majd én is mentem utána. A könyvpakolás után már visszamentünk a saját termünkbe, és kezdetét vehette a tanulás... Halál unalom, és még egy kis unalom.